a(az) 2022. augusztus 25. nap archívuma
Forgalomkorlátozás az Ágfalvi úton
Augusztus 29-30. között félpályára korlátozódik a haladás. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő M85 gyorsforgalmi út Fertőrákos csomópont és Sopron országhatár közötti szakaszának kivitelezője, az SDD Konzorcium tájékoztatja Önöket, hogy a Sopron, Ágfalvi úton tervezett új körforgalomnál közműkiváltás miatt forgalom korlátozásra kell számítani. Az Ágfalvi út 2022. augusztus 29-30. között kerül átvágásra, emiatt […]
Nyáresti hétvégi mozi a Jerevánon
Nyáresti mozi lesz augusztus 27-én, szombaton a soproni Jereván lakótelepen. Ezúttal két filmet is vetítenek a szolgáltatóház átriumában – adta hírül Tóth Éva önkormányzati képviselő, a Jereván ltp Településrészi Önkormányzatának elnöke. 19 órától az Akik a hazára voksoltak – Sopron 1921 című dokumentumfilmet láthatja a szabadtéri mozi közönsége. – A tényszerű, ugyanakkor rendkívül élményszerű filmtörténeti […]
“Játékból” érkezett, bajnoki ezüsttel
Harmadik légiósunk, a Puerto-Rico-i Eric Ayala is megérkezett csapatunkhoz. Azok után, hogy a Maryland egyetemen befejezte tanulmányait, nyáron a felnőtt profi kosárlabdába is belekóstolt Játékosunk hazája április közepén kezdődő, és a napokban befejeződő bajnokságában szerepelt az Atleticos de San German együttesében. A két 6-6-os csoportban zajló bajnokság alapszakaszában a csoportja 3. helyén záró együttese a […]
Szeptembertől veszi át a koncessziós társaság a...
A Kormány által korábban kiírt koncessziós eljárás eredményeképpen 1237 km gyorsforgalmi útszakasz üzemeltetési feladatát adja át az állam 2022. szeptember 1-től. A Magyar Közút Nonprofit …
Félpályás útzár lesz az Ágfalvi úton közműkivál...
Közérdekű közleményt adott ki az M85 autóút és a 8647-es számú északnyugati elkerülő kivitelezésével megbízott SDD Konzorcium rövid idejű forgalomkorlátozásról, mely a soproni Ágfalvi utat …
A soproni csapatok ott vannak a megyei kupa 3. ...
Sikerrel vették a soproni labdarúgócsapatok a Keglovich László Kupa 2. fordulóját, hiszen mindhárom gárda ott van már a harmadik fordulóban. A Caola SC Sopron a …
Túl az első mérkőzéseken serdülőink
A serdülő/A csapat első felkészülési tornája a jubileumi 30. alkalommal megrendezett zalakarosi torna volt. Az alapozás negyedik hetét kezdtük meg ezzel a színvonalas tornával, amin 9 serdülő csapat vett részt. 2022.08.22-23 Zalakaros 2022.08.22., hétfő Darazsak Sportakadémia – Kanizsa DKK 87-19 Dobók: Csaplár-Nagy 23, Szalai 14, Kalincsák 8, Koch 8, Szlávik F 8, Fekete 7, Bidló […]
Dr. Brenner Koloman nyílt levélben fordult Lázá...
Nyílt levelet tett közzé és juttatott el szerkesztőségünk számára is Dr. Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője. A levél címzettje igazából Lázár János Építés- és …
Újra Európa-bajnoki futamon indul Vogel Adrienn...
A Roger Racing Team magyar párosa a hétvégi Barum Rallyn áll rajthoz Csehországban, ezúttal azonban az Eb-értékelésen kívül versenyeznek. A kihívásokkal teli hétvégére egynapos teszttel …