Rendkívüli közgyűlés Sopronban, az ülésrend módosításáról is döntenek
Nyári igazgatási szünet, ide vagy oda, ha fontos és határidős döntések meghozatala szükséges, akkor össze kell gyűlnie az önkormányzati képviselőknek is. Sopron Megyei Jogú Város …
Nem azért kismotor a kismotor, hogy egy kicsit igyon a sofőrje
A soproni rendőrök egy vélhetően ittas járművezetővel szemben intézkedtek, aki segédmotor-kerékpárral közlekedett a városban – írja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye. Sopronban, az Uszoda utcában …
Kanadai irányítónk lesz
Megtaláltuk légiós irányítónkat a következő évadra, csapatunkat a 26 éves, 185 centi magas kanadai Yasiin Joseph mozgatja majd Leendő játékosunk a 2020-21-es évadban a holland élvonalban, a Landstede Hammmers együttesében játszott meccsenként 26,5 percet, és 11,7 pont mellett átlagban 4,9 lepattanóval és 4 gólpasszal segítette csapatát. Joseph az előző szezont Ukrajnában kezdte, és a háború […]
Soproni Piknik: augusztus 20-21. között finom borok és helyi fellépők!
Az augusztus 20-i nemzeti ünnepet is magában foglalja a Soproni Piknik hagyományos nyárzáró rendezvény, mely két napon át tölti meg hangulattal a Várkerületet és a …
Gratuláló üzenet a MOB-tól
Mint ismert, a magyar kosárlabda válogatott bronzérmet szerzett a besztercebányai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), ahol sportakadémiánk is képviseltetve volt edzőnk, Seres Éva, illetve növendékeink, Vasi Hanna és Völgyi Lili által. A Magyar Olimpiai Bizottság nevében Gyulay Zsolt elnök úr és Fábián László főtitkár úr hivatalos levélben köszönte meg a felkészítő edzők és a klub munkáját, […]