a(az) 2023. október hónap archívuma
Három negyedig bírták
A felnőtt amatőr bajnokság Piros csoportjának aktuális mérkőzésén a Sportdarázs-SMAFC harminc percen keresztül jól tartotta magát a DVTK együttese ellen, ám a végjátékban a vendégek bizonyultak jobbnak. A kiélezett első negyed után feljebb kapcsoltak a lányok védekezésben, és mindössze kilenc pontot engedélyeztek a vendégeknek, így öt egységnyi előnnyel vonulhattak a nagyszünetre. A térfélcsere után azonban […]
Kulturális programsorozat a 31. idősek világnapján
145 gyalogló nyitotta meg az idősek világnapját, melyre kulturális műsorral és programsorozattal emlékeztek meg.
Karambol történt Sopronban
Sopronban, a Bécsi útra riasztották a tűzoltókat.
Közgyűlést tartottak Sopronban
A Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíj keretében a fiatalok támogatása mellett a városfejlesztésről is tárgyaltak a csütörtöki közgyűlésen.
A magyar rendőrök a legjobb közlekedésrendészek
Csapatban és egyénileg is diadalmaskodtak a magyar rendőrök az első nemzetközi közlekedésrendészeti járőrversenyen Szlovákiában. A magyar csapatot Puklér András törzszászlós, a Soproni Rendőrkapitányság helyszínelő és balesetvizsgálója is képviselte, a…
Caola: 6 milliárd forintos beruházás az egészsé...
A Caola Zrt. új beruházása megoldást hozhat a kórházakba is A világ jelenlegi állapotában az egészségvédelem soha nem látott kihívásokkal néz szembe. A kórházi fertőtlenítőszerek, …
Személyautó és elektromos roller karambolozott ...
Közlekedési baleset történt Sopronban, a Flandorffer Ignác és Vitnyédi utcák kereszteződésében október 26-án csütörtökön, a koradélutáni órákban. Olvasónk tájékoztatása alapján egy osztrák rendszámú személyautó és …
Az orosz-ukrán háború okait elemezték az MCC el...
Melyek az előzményei az orosz-ukrán háborúnak? Hogyan jutottunk el idáig? Milyen eszközöket használ a Kreml és melyeket Kijev és Washington? Ezekre és hasonló kérdésekre adott választ Vigóczki Máté György, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója….
CSOK Plusz néven jön a kormány új otthonteremté...
Új, az első közös otthon megvételére, nagyobb otthonba költözésre és lakásbővítésre is felhasználható otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Csok Plusz néven – jelentette …
Péntektől három hétig nem közlekednek a vonatok...
Pénteken megkezdődik a Budapest-Tatabánya-Győr-Hegyeshalom vasútvonal decemberig tartó felújításának legnehezebb, második üteme: három héten át, november 17-ig szünetel a vonatközlekedés Tatabánya, illetve Szárliget és Biatorbágy, éjszakánként …
Győzelem után jöhet egy kis pihenő
A magabiztos győzelem ellenére nem lehettek elégedettek a játékukkal kadetteink. 2023.10.24. Kadett Női Kosárlabda Bajnokság, Alapszakasz, Főtábla, A csoport Darazsak Sportakadémia/A – KS Szeged U16 91-38 (28-12, 17-14, 29-3, 17-9) Darazsak Sportakadémia/A: Ábrahám E. 14, Szalai Sz. 13, Fekete Zs. 12, Lengyel A. 10, Szlávik F. 9, Horváth H. 8, Kalincsák A. 8, Horváth I. 7, […]