a(az) 2024. május 21. nap archívuma
Útban a harmadik hely felé
Két magabiztos győzelemmel kerültek egyre közelebb céljukhoz, a harmadik hely megszerzéséhez kadetteink, a regionális bajnokságban. 2024.05.14. – Regionális kadett bajnokság, Novomatic Aréna Sportdarázs – Dávid Kornél KA/B 93-36 (18-10, 21-2, 18-11, 18-13) Sportdarázs : Markovits I. 40, Szemenyei A. 21, Szamosi A. 11, Horváth H. 8, Vinkovits D. 5/3, Babos R. 4, Fekete L. 2, […]
Győzelem a döntő első felvonásán
A Női Amatőr Bajnokság döntőjének első mérkőzése kemény küzdelmet hozott, amelyből a Sportdarázs-SMAFC került ki győztesen. Folytatás pénteken Székesfehérváron. Jobban kezdték a találkozót a vendégek, akik már közel tíz egységgel is vezettek az első tíz percben, a második játékrészben azonban csapatunk átvette az irányítást és a vezetést is. A fordulás után ott folytatták a felek, […]
Virágosztás a szép és zöld környezetért
Idén is megszervezte a hagyományos virágosztást a Sopronkőhida-Tómalom-Jánostelep Településrészi Önkormányzat. A kezdeményezésnek köszönhetően közel 5000 egynyári virágpalánta került a településrész lakóinak otthonába.
Fotókon az új soproni elkerülő út
Május elején átadták az északnyugati elkerülő utat Sopronban, a 8647-es út tehermentesítő funkciója mellett egy régen várt fejlesztést is magával hozott. Hiánypótló, hiszen összeköttetést teremtett …
SopronFest: találkozunk 2025. június 6-7-8-án
Hétfő hajnalban ért véget a II. SopronFest. Magyarország legújabb fesztiválja formátumában is különlegesnek számít: 80 helyszínen 300 programon vehettek részt a Sopronból és az ország …
Egy, két, három, négy vagy öt szavazólapot kapn...
A választópolgárok egy, két, három, négy vagy öt szavazólapon adhatják le szavazataikat június 9-én, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti (EP-) …
Elkezdődhet az ország egyik legnagyobb evangéli...
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára egy Zala megyei templomfelújítást követő ünnepi közgyűlésen ismertette, folytatódnak az evangélikus egyház beruházásai. A Magyarországi …
A SopronFest-en jártak a rendőrök
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai május 17. és 19. között megrendezett fesztiválon Sopronban. A nagy érdeklődésre tekintettel egy pillanatra sem állt meg a prevenciós „Szerencsekerék”, és egy percig sem szomorkodott üresen a helyi kapitányság BMW…
Kék bolygó – Generációk közötti megértésről bes...
A különböző nemzedékek közötti eltérésekről, azok környezettudatossághoz fűződő viszonyáról is beszélgetett Steigervald Krisztián generációkutatóval Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjének kedden megjelent legújabb adásában, amely elérhe…
15 ittas sofőrt szűrtek ki a rendőrök a pünkösd...
A pünkösdi hosszú hétvégén Győr-Moson-Sopron vármegye útjain a rendőrök összesen 2324 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, és 15 olyan gépjárművezetőt szűrtek ki a forgalomból, akik alkohol hatása alatt ültek a volán mögé.