Nem sikerült elsőre a csoda a Sopron Basketnek, de egy hét múlva Isztambulban még van esély javítani az Euroliga negyeddöntőjében.
Telt ház előtt fogadta a Sopron Basket a török Fenerbahce csapatát a női kosárlabda Euroliga elődöntőjében szerda este. Nem indult rosszul a mérkőzés, a vendégek triplájára két hazai ziccer jött válaszul, ám utána a török gigaklub hamar meglépett. A 13-22-es első negyed után viszont már nem veszített el egy negyedet sem a Sopron Basket, a félidő előtt már érezhetően felvette a ritmust Roberto Iniguez csapata. A félidőben 28-34 volt az állás.
A folytatás után érezhetően megtáltosodva tért vissza a parkettre a zöld-sárga csapat, pár perc után már az előnyért támadhattak a lányok, ám ez nem sikerült. A törökök némileg ismét meglógtak, de nem voltak messze. Pechünkre Plum még a dudaszó pillanatában beejtett egy szinte esélytelennek tűnő kosarat, így 46-51-ről jött a záró felvonás. Ekkor már mindkét csapat remekül védekezett, ám támadásban mindkét oldalt lelassult. Bár az elején 48-56-ig a Fenerbahce el tudott lépni, a soproni csapat elképesztő erőket mozgósítva visszazárkózott 3 pontra, majd jól megzavarta a vendégeket, akik a labdát is eladták. Egy lövése maradt a Sopronnak, de sajnos a vendégek ezt blokkolták, majd még két büntetőt is dobhattak, így 55-60-ra tudták legyőzni a Sopron Basket csapatát.
Itt még nem dőlt el a négyes döntőbe jutás sorsa, jövő szerdán Isztambulban jön a visszavágó. Ha ott is nyer a Fenerbahce, akkor ők lesznek a Final Four résztvevői, viszont ha a Sopron tud nyerni, akkor március 14-én itt, a Novomatic Arénában jön a mindent eldöntő mérkőzés.
További részletek a mérkőzésről a klub weboldalán találhatók.
- Egy ember meghalt, többen megsérültek 📢❗🚨
- Virágba borultak a japán díszcseresznyefák a Fő téren.🌸 Videó: Riba Szabolcs
- Ettől a történettől elolvad a szíve 🫶🥹
- A kitakarás nélküli fotóhoz link a cikkben 📸
- Csendes főhajtással emlékeztek meg a holokauszt magyarországi áldozatairól Sopronban Az Országgyűlés 2000-ben meghozott…
- ❤️🤍💚😍 #sopron #tisza #Magyarország #szabadság #nekedbe @TISZA Párt @TiszaSzív❤️🤍💚 @magyarpeterofficial
- ##sopron #dance #fy #garden
- Nálunk a pihenés mellett a jókedv is garantált.😂 #dotilahs #lashstylist #nekedbelegyen #fypp #sopron
- @Emlékek Éjszakája Április 18-án Emlékek Éjszakája Fesztivál – Tavaszi kiadásban! 🥰💃 Helyszín: Sopron, Lővér Kemping – partyaréna 🙌 Óriási buli a 90-es és 2000-es évek legendás zenéivel, előadóival!🎉 🎤 L.L.JUNIOR #liveact 🎧 Peat Jr. 🎧 Newl #classic 🎧 Házigazda: Dj Kondor Hidd el, jobban jársz, ha átéled ezt az éjszakát, mint hogy elmesélje valaki 😉 🎟Kedvezményes elővételes jegyek online: https://oneticket.hu/events/emlekek-ejszakaja-sopron-lover-kemping-apr-18 🎟Jegyek a helyszínen is vásárolhatóak. Vásárolj #VIP jegyet🎟az eseményre elővételben és szórakozz a a színpad mellett közvetlenül kialakított VIP szektorban, ahol nemcsak nyugodtabb körülmények között bulizhatsz, de az alá
- Havas út a Károly‑kilátóhoz – Sopron télen egészen más világ #TravelHungary #Sopron #Lővérek #KárolyKilátó #Utazás
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- HOLTFÁK a kertben: Ezzel az egyszerű trükkel életre kel a földed!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!

