Sopron.info.hu

500 program kísérte a 26. Telekom VOLT Fesztivált

  2018 júl 01 / #hírek

Az ötnapos programra 152.000-en érkeztek Sopronba.

volt4

Sopronban és környékén, de még a környező osztrák falvakban és városokban se lehetett szállást találni a Telekom VOLT Fesztivál idejére. Igazán eklektikus zenei kínálat jellemezte a 26. Telekom VOLT Fesztivált. Talán ennek is köszönhető, hogy a korábbi évekhez képest jóval többen váltottak napijegyet. “A csütörtöki programunkra, az Iron Maiden koncertjére már hetekkel ezelőtt minden jegy elkelt, ezen a napon 40.000-en vettek részt a VOLTon. Ugyancsak közel teltházzal zajlott a nyitónapi Depeche Mode koncert és a szombati zárónap is. Öt nap alatt ’majd’ 152.000-en vettek részt a 26. Telekom VOLT Fesztiválon.” – mondta el Lobenwein Norbert, a fesztivál alapító-főszervezője.

volt2

“’Majd’ 500 programnak adott otthont idén is a VOLT. A széles kínálat mellett említésre méltó, hogy idéntől a VOLT minden évben felvállal egy fontos üzenetet, idén az autizmus ügyére fókuszáltunk. Összesen 30.000 vendégünk vette át a színes VOLT-szalagot, ezzel támogatva az Út a Mosolyért Alapítványt.” – tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT másik alapítója.

volt5

A VOLT ideje alatt Sopron belvárosában, a Széchenyi téren felavatták a tavalyi VOLTos koncertje után pár héttel elhunyt Chester Bennington és a Linkin Park székét, a Csillagok Városa pedig idén a Depeche Mode székével gazdagodik.

A következő Telekom VOLT Fesztivál időpontja: 2019. június 26-29.

volt3