1985 karácsonya előtt, mint a Kisalföld újságíróját élesre töltött géppisztolyaikkal határőrtisztek kísértek el Fertőrákos és az ausztriai Meggyes (Mörbisch) közt fekvő Mithrász barlanghoz, a senki földjéhez. Fájdalom volt nézni a kétezer éves kultikus hely pusztulását. A rövid túrából azután cikk született. A barlang kőszobrainak azonban még négy évet kellett várniuk megmentésükre és helyre hozatalukra.Számomra a rendszerváltás első igazi megnyilvánulását az jelentette, amikor a lebontott vasfüggöny maradványain keresztül szabadon oda lehetett menni a fertőrákosi Mithrász barlanghoz. Fantasztikus hely ez, hiszen Krisztus előtt háromszáz évvel építették a barlang-szentélyt a mai Bécs közeli Carnuntumban táborozó perzsa katonák. Mithrász, aki a Napistent szimbolizálja tőrdöfésével megöli a sötétséget jelképező bikát és a világot megóvja a pusztulástól. Mithrász újjászületésének December 25-i időpontja nagyon összecseng Jézus születésének ünnepével. A mai naptól kezdve, amely az év legsötétebb napja, a nappalok egyre világosabbak lesznek. Jézus születésével pedig megszületik a remény, fényesség tölti be a megváltott emberiség mindennapjait.
Amikor több mint harminc évvel ezelőtt megnézhettem a pusztulásban is hatalmas erőt sugárzó kultikus jelenetet, eszembe jutott, hogy itt kétezer évvel ezelőtt valódi véráldozatot mutattak be, ténylegesen leölték a sötétséget, a gonoszt jelképező bikát. Hátborzongató ez, mégis számos kutatás bizonyítja a párhuzamot más vallások szertartásaival, távolabbról például a kereszténység úrvacsora áldozatával. A Mithrász kultusz misztérium vallás volt, így a be nem avatottak előtt titokban kellett maradnia: a hívők hét fokozaton keresztül jutottak el a legmagasabb fokú tudáshoz. A beavatási szertartás során a hívőt egy kő mélyedésbe fektették- ennek nyomai a fertőrákosi szentélyben is láthatóak- és felette ölték meg a bikát, melynek lecsorgó vére avatta fel őt.
A Mithrász szentélyt 1866-ban ifj. Storno Ferenc fedezte fel és édesapjának köszönhetjük, hogy fennmaradt. Gondos munkával, védőtetővel látta el a romokat, amely a hidegháborús korszakban is éppen elegendő védelmet biztosított a túléléshez. A szentély 1990-ben helyreállították. Most karácsony ünnepéhez közeledve egy kirándulást megér ez a különös hely. Elmélyedésre, meditációra ösztönözhet a sziklafalba épített szentély. Kár, hogy csak tavasztól tekinthető meg belülről is.
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- Így néz ki a KERTEM a brutális hőség után – pihenjünk is – ÚJ kerti bútorok
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
