💪 Összefogással az idegenhonos fákkal szemben 🌳 A Fertő-Hanság Nemzeti Park projektpartnere a „A Duna ártéri élőhelye…
💪 Összefogással az idegenhonos fákkal szemben 🌳 A Fertő-Hanság Nemzeti Park projektpartnere a „A Duna ártéri élőhelyeinek átfogó helyreállítása és az invazív idegenhonos növényfajokkal szembeni ellenállás támogatása” című LIFE pályázatnak. A projekt kiemelt feladata a tudatosság növelése, melynek keretében összefogva a Kisalföldi ASZC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiummal egy háromnapos szakmai program valósulhatott meg 14 diák 👷 és két szakoktató 👨🏫 közreműködésével. Több, mint 4 ha területen végezték el az inváziós, idegenhonos fásszárúak (zöld juhar, amerikai kőris, mirigyes bálványfa) visszaszorítását törzsinjektálással vagy mechanikus kéregsebzést követően vegyszeres ecseteléssel. A nagyobb foltok hatékonyabb kezelése érdekében tőelválasztást, majd vegyszeres tuskókenést is alkalmaztak. A kemény fizikai munka az edzett diákokra várt, míg a vegyszeres kezelést a nemzeti park szakértő kollégái végezték. 👩🔬🧑🔬 🚫 Az özönnövények visszaszorítása előtt a kezelések tervezéséhez szükség volt egy átfogó állományfelmérésre is, amit 15 x 15 m-es rácsban fafajonként és korosztályonként végeztek el a diákokkal. A térképen a zöld juhar állományviszonyait láthatják a beavatkozás egy részterületén, vékony és vastag faegyedek egyedszámait külön-külön ábrázolva. A kezeléseket és az eredmények nyomon követését a következő 5 évben tovább folytatják. Programukban a következő években is számítanak az erdészeti technikum közreműködésére. Munkájuk gyümölcse tavasszal érik be: a kezelt fák java része várhatóan nem fog többé kihajtani, helyüket pedig őshonos füzek és nyarak vehetik majd át. Munkatársaikat örömmel töltötte el a diákok munkamorálja, lelkesedése, érdeklődése. Olyan hatékony volt a csapat, hogy az utolsó napra már nem is maradt feladat, csak egy kis filmezés és kirándulás a Szigetközben. Forrás: Fertő-Hanság Nemzeti Park
