Elkezdődött az iCon gazdaságpolitikai konferencia Sopronban Az esemény pénteki nyitó előadásán a hazai vállalkozások fej…
Elkezdődött az iCon gazdaságpolitikai konferencia Sopronban Az esemény pénteki nyitó előadásán a hazai vállalkozások fejlesztése volt a téma nyugat-magyarországi sikertörténetekkel. Dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője elmondta: „Hálás vagyok azért, hogy az iCON közössége Sopronba hozta újra konferenciáját. Sopronban gazdasági, logisztikai kérdésekről mindig érdemes beszélni, hiszen a városunk stratégiai helyzete nagyon alkalmas arra, hogy egy logisztikai központtá tudjon válni. Ez a városunk egyik jövőképe. Nagyon örülök annak, hogy miniszterek, államtitkárok, szakemberek lesznek a vendégeink a városban, és közösen tudunk beszélni a gazdaság jelenlegi és jövőbeni helyzetéről.” Az eseményen Szabados Richárd, a kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkár hangsúlyozta: „Hatalmas túlélők a kkv-k, nemcsak itt a vármegyében vagy Sopron városában, hanem összességében is. Energiaválság, inflációs helyzet, Covid után vagyunk, és mégis talpon tudtak maradni. A termelékenység azért nagyon fontos, mert ha az egy főre jutó hatékonyságot javítják, akkor a piacon sokkal jobban tudják eladni a termékeiket, szolgáltatásaikat. Támogatnunk kell őket pályázatokkal is. Körülbelül 2000 milliárdnyi forrás jutott el az elmúlt másfél évben hozzájuk, ezt ha 30%-kal ki tudják egészíteni a saját likviditásból, akkor a gazdasági növekedés szinte garantált. A hétvége során előadások hangzanak el egyebek mellett a közlekedés és logisztika jövőjéről, valamint a vidékfejlesztési és agrártámogatásokról. Fotó: Lendvai Bence
