Sopron.info.hu

Vision 2040 – konferencia a kelet-közép-európai kézművességért és KKV-kért Az Ipartestületek Országos Szövetsége, az IPO…

Vision 2040 – konferencia a kelet-közép-európai kézművességért és KKV-kért Az Ipartestületek Országos Szövetsége, az IPOSZ és a Kis- és Középvállalkozások Európai Szövetsége, az SMEunited közös szervezésében rendezték meg Sopronban „A kézművesek, KKV-k jövőképe 2040-re Közép- és Kelet-Európában” című nemzetközi konferenciát. A rendezvényre a magyar vállalkozások mellett Szlovákiából, Lengyelországból, Bulgáriából, Romániából, Ausztriából, valamint Brüsszelből is érkeztek szakmai szervezetek és vendégek. A konferencián részt vett Véronique Willems, az SMEunited főtitkára is. A résztvevőket Magas Ádám, soproni önkormányzati képviselő köszöntötte, majd Németh László, az IPOSZ elnöke hangsúlyozta: a 2040-es jövőkép egyáltalán nem távoli, hiszen azok a fiatalok, akik ma vállalkozást indítanak, addigra már tapasztalt mesterekké és meghatározó vállalkozókká válhatnak. Kiemelte, hogy a konferencia egyik legfontosabb célja a kisvállalkozások érdekeinek erősebb képviselete, valamint a digitalizáció támogatása a kézműves szektorban. Károlyi Gyula, a Soproni Ipartestület elnöke elmondta: nagy jelentősége van annak, hogy a nemzetközi konferenciának Sopron adhat otthont. A rendezvény iránti kiemelkedő érdeklődés is mutatja, mennyire fontosak a vállalkozókat érintő jövőbeli kérdések, emellett a kétnapos esemény nemcsak szakmai szempontból jelentős, hanem Sopron hírnevét és turisztikai vonzerejét is erősíti a hazai és külföldi vendégek körében. A konferencia célja, hogy a résztvevő országok vállalkozói szervezetei közösen keressenek válaszokat a generációváltás, a digitalizáció, a vállalkozói életminőség és a versenyképesség kihívásaira, valamint együtt képviseljék a kisvállalkozások érdekeit európai szinten. Május 21-én rendezik meg az IPOSZ XLIV. közgyűlését is, amely tovább erősíti a szakmai együttműködést és a hazai kézműves, valamint kisvállalkozói közösség kapcsolatépítését. Fotó: SopronMédia


megtekintés a Facebook-on


🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslat...

további részletek

🧑‍🦰Generàciòk talàlkozàsa egy règi nèpszokàs mentèn!👵 A Balfi úti Idősek Otthona udvara Májusf...

további részletek

Közérdekű közlemény❗️ 2025. május 4-én, vasárnap, 33. alkalommal kerül megrendezésre a „Fertő ta...

további részletek

👮‍♀️A soproni kábítószer-terjesztők elfogásáról osztott meg videót a Győr-Moson-Sopron vármegyei...

további részletek