Sopron.info.hu

KÁOSZ A KERTBEN! 🌿 Hogyan mentsd meg a kidőlt növényeket a vihar után?

😱 Ebben a videóban megmutatom, hogyan hozom helyre a szétborult ágyásokat, és megosztom a legjobb növénytámasztási tippjeimet, amikkel te is felkészítheted a kertedet a közelgő brutális hőségre.

Hatalmas a felfordulás az előkertben és a hátsó ágyásokban is: a csodás nagymamai örökség, a kúpvirág teljesen kifeküdt a földre, a sudárzsályák és a kasvirágok is megroggyantak a szélben. Szerencsére a korábban megtámasztott cserjés hortenzia és a füzérajak jól bírták a gyűrődést, de a veteményesben a cukkini, a padlizsán és a paradicsom fejlődése most kicsit megakadt a folytonos szél miatt.

A szárazságtűrő ágyásban az árvalányhaj hozza a formáját, a Miyawaki-erdőben pedig a szulák ellen küzdök, miközben a madarak által elhullajtott galagonya is hajt.

A kertlátogatóimtól kapott gyönyörű rozsdás díszek és karók épp jókor jöttek a növények felkötözéséhez! 🌱 Kicsit körülnézünk a veteményesben is, ahol a hatalmasra nőtt sütnivaló tökök, a vajbab, a cékla és a kovászolni való uborkák között azért akad tennivaló bőven, miközben az amerikai lepkekabóca ellen is résen kell lenni.

Végül a kutyusokról, Kobikáról és Rezsiről is hoztam nektek egy kis helyzetjelentést 🐶.

Nálatok is mindent feldöntött a szél, vagy megúsztátok a hétvégi vihart? Írjátok meg kommentben! 👇 Ha tetszett a videó és szeretnétek még több őszinte, "lustakertész" tippet látni Sopronból, nyomjatok egy lájkot és iratkozzatok fel a csatornára! 🌸🐝 3.

#ritakertje #sopron #kertigondozas #novenytamasz #kerteszkedes #vetemenyes #hortenzia #lustakertesz #kertelet #biohobbi

00:00 Bevezető
01:15 A nagymama kúpvirága és a lustakertész kihívásai
02:44 Kerti ajándékok és praktikus növénytámaszok
04:12 A cserjés hortenzia szakszerű nevelése és metszése
05:59 A kasvirágok és a füzérajak nyári gondozása
07:03 A páfrányfenyő sárgulása és a talajproblémák
08:22 A visszametszett zsályák és a szárazság hatásai
09:24 Amerikai lepkekabóca és a kártevők elleni védekezés
10:29 A berkenye és az arónia gyümölcsének betakarítása
11:39 Problémák a veteményesben: a szél és a paradicsomok
12:52 Vajbab szüret és a cékla felhasználása a konyhában
13:49 A szárazságtűrő ágyás és a nyári orgona metszése
14:48 Küzdelem a szulákkal és a Miyawaki-erdő fejlődése
15:58 Hatalmas tökök a kertben és a korai beérés
17:24 Uborkaszüret és a házi tartósítás fortélyai
18:00 Az árvalányhaj természetes szépsége és gondozása
18:41 Elmaradt esők Sopron környékén és helyzetjelentés a kutyusokról
19:45 A vadmurok megbecsülése és a nyári ágyások állapota
20:48 Remények a jövő évi pompás kerthez és zárszó


Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV

további részletek

„Selmecbányától Sopronig” – Természetesen Veled! – Privát Séta a Soproni Egyetemen a ...

további részletek

Belógtam és Pizzát rendeltem egy Működő Erőműben! [Stream Részlet – Sopron]

további részletek

♻️ A legtöbben utálják a vakondokat… Megmutatom, hogyan lesz belőlük a kertem titkos szövetségese!

további részletek