A megújulás jegyében „Hajtás!” a mottója az idei Soproni Tavaszi Napoknak, melyet március 10. és április 2. között rendeznek meg koncertekkel, kiállításokkal, színházi előadásokkal, családi programokkal a leghűségesebb városban.

Pataki András, a rendezvényt szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: minden korosztályt szeretnének megszólítani a legszélesebb műfaji kínálat és a megújulás jegyében. A „Hajtás!” mottó is ezt erősíti. Utalhat a tavaszi rügyfakadásra, a lendületre, a mozgásra, de az új életmódnak, szokásoknak is a kezdetét jelentheti, a megújulni vágyással, a lelki egészség megőrzésével együtt.
A változatos program március 11-én délután három órakor a nemzeti ünnepre hangoló családi délutánnal kezdődik Huszárvágás címmel. A rendezvényen közreműködnek a Soproni Huszár Hagyományőrzők, a Liszt központban jelen lesz a Sárvári Huszármúzeum, énekel a Szélkiáltó Együttes és jönnek a Petőfi iskola diákjai is. Ugyanezen a napon nyílik meg a soproni képző- és iparművészekből álló Fidelissimart alkotói kör kiállítása a Munkácsy teremben. A tavaszi napok zárása pedig április 2-án lesz, amikor is az Atilla Fiai Társulat (Varga Miklós, Kalapács József, Rudán Joe, Mr. Basary, Tóth Renáta) ad koncertet a Fő téren.

Pataki András hangsúlyozta, hogy a közművelődési programok mellett olyan színházi előadásokat láthatnak a nézők, mint a kaposvári teátrum Cabaret című előadása Bozsik Yvette rendezésében. Érkezik John Osborne Dühöngő ifjúság című színpadi játéka, melyet Kéri Kitty állított színpadra és játszik benne a Kossuth-díjas Eperjes Károly is. Láthatják a nézők a nemzeti ünnep előestéjén a Mindörökké Júlia című produkciót. A színpadi játék Szendrey Júlia életéről szól s minden egyes mondata valóságos. Petőfi Sándor és feleségének fennmaradt leveleiből, napló-töredékeiből, verseiből, írott szövegrészletekből, újsághírekből és Arany János költeményeiből áll az előadás.

A tavaszi napok keretében utoljára lesz látható Sopronban az előző évad egyik legnépszerűbb darabja, a My Fair Lady című musical Szolnoki Tibor, Mikó István és Kisfaludy Zsófia főszereplésével. Az előadást még négy alkalommal mutatják be, március 31-én és április 1-jén is 15 valamint 19 órai kezdettel. A legutolsó előadáson „darabtemetésként” vidám meglepetésekkel is készülnek az alkotók. A nemrég bemutatott Ármány & szerelem rockzenés játék a fesztivál ideje alatt is megtekinthető a soproni színházban. Mindemellett március 26-án a Liszt Központban a Sopron Táncegyüttes mutatja be Egy titok margójára című előadását a Fajkusz Banda közreműködésével.

Szekeres Kriszta közművelődési munkatárs a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a programok összeállítása és szervezése közben is igyekeztek úgy helyszíneket választani, hogy a közönség olyan helyszínekre is ellátogasson, ahol előtte esetleg nem járt. Így a Munkácsy teremben a kiállítás egyik kísérőprogramja lesz a március 18-i feszültségoldó társasjátékozás, melyre elsősorban a felnőtt érdeklődőket várják a szervezők. A program vendége lesz Pataky Krisztina pszichológus, társasjáték-fejlesztő, aki szakértő tanácsokat oszt meg a stresszoldás módjairól.
A Festőterem „papírba öltözik” a Tavaszi Napokon: március 17-18-án ugyanis a 30 éves Magyar Origami Kör kiállításának ad otthont. A látogatók nemcsak az origami történetét, hanem annak különféle válfajait és technikáit is megismerhetik. Kísérőprogramként március 17-én a Mesebolt Bábszínház Papírvarázs című pöttömszínházi játéka költözik be a Festőterembe.
A tavaszi napok zenei kínálata is gazdagnak ígérkezik. A zenetörténet egyik legnépszerűbb darabja, Haydn „Megváltónk utolsó hét szava a keresztfán” című művét adja elő a Wespa vonósnégyes a Szent Imre-templomban március 17-én. A kompozíciót a húsvét előtti időszakban világszerte játsszák, Sopronban 120 éve megszakítás nélküli hagyomány, hogy a helyi vonósok minden évben megszólaltatják ezt a közel egy órás darabot.

Szintén a hagyományokat őrizve rendezik március 23-án a Horváth József Emlékhangversenyt. Ennek keretében a soproni zeneiskola legkiválóbb növendékei lépnek fel a soproni szimfonikusokkal. Másnap, zenei csemegeként Rost Andrea Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész és lánya, Harazdy Eszter ad közös koncertet a Liszt Központban. A rendhagyó esten nem csak énekelnek, hanem beszélgetnek is egymással, művekről, hangokról, lélekről és különleges produkciókkal is készülnek. A zongorakísérő pedig nem más, mint Harazdy Miklós.
A tavasz érkeztével szabadtéri programokkal is készülnek a szervezők: március 29-én, nagycsütörtökön a Mesebolt Bábszínház ad elő bábos passiójátékot a Fő téren, Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése címmel. A zenés-bábos előadás az argentin Borges Márk evangéliuma című novellája alapján készült. A darab az utóbbi évek legszínvonalasabb utcaszínházi produkciója, számos európai színházi találkozó díjazottja. Húsvét hétvégéjén, március 31-én és április 1-én pedig a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház várja rendhagyó programokkal a családokat.

Seregély Dóra, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. marketing igazgatója a sajtó munkatársainak elmondta, hogy a Liszt központban a nagyközönség már most is betérhet a hivatalos megnyitás előtt álló Liszt Cafe-ba. Az új kávéházban irodalmi esteket, beszélgetéseket, író-olvasó találkozókat, zenés programokat, közönségtalálkozókat is rendeznek, azért, hogy igazi közösségi térként vegyék birtokba a nézők ezt az új vendéglátóhelyet, amelynek terasz része is lesz majd.
Azért is választották a Liszt nevet mert a zseniális zeneszerző világpolgárként és magyarként, virtuóz zongoraművészként és nagy utazóként, remek íróként és humanistaként megtestesíti mindazt, amiért ez a hely a soproniak számára is kedvelt találkozási ponttá válhat. Ezért már most pénteken a Dalban is szereplő soproni SativuS együttes tagjai látják vendégül.

- A pásztorhagyományok, az élő népzene és a közös éneklés került a középpontba a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai K…
- Izgalmakból ma sem volt hiány 😮💨
- A botrány nem csitul, Sopron után Harkán is vizsgálat indult 😟
- Megtartották a Szent György-templom búcsúját⛪️ Szent György napján ünnepi szentmisét tartottak a város papjaival, ahol…
- Van már programod a pünkösdi hétvégére❓️ Sokszínű zenei kínálattal, gyermekeknek szóló interaktív előadásokkal és játéko…
- 470 501 Scarbantia cityi🤩 @pokornyiadam @Gysev_Vectron @Szombathelyspotts @k7pi7 @Zámbi @TRAXX @Taurus @PLANE_TRAINSPOTTER_DANI @VeCtRoN🀄️⚠️🚂 @Lami_Spotter🇭🇺🟡🟢⁉️ #foruyou #taurus #sopron
- #sopron #bobozás #természet #40felett
- Neked mi a legjobb SopronFest emléked? 👀✨ Házigazdánk, @kristofkovacs___ most a fesztiválozókat kérdezte, és hát jöttek a sztorik rendesen! 😄 Idén is találkozunk? Gyere, és gyűjtsünk együtt új élményeket! 💛🎶 #sopronfest #sopron #mindenüttjódelegjobbsopron
- Unang gala ko dito sa Sopron Hungary🇭🇺 #1stdayoff #Europe #ofw
- Hős kutya mentett életet Sopronban! A kutya 46 éves gazdája szerencsére túlélte az esetet. #ripost #kutya #életmentés #sopron #hős
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MACSKAHERE szaporítás: Így lesznek gyönyörű növényeid INGYEN!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
