Az idei esztendőben augusztus 20-án is várja a látogatókat a Soproni Múzeum, hiszen a Tűztoronyban 10.00-20.00 óra között, a Storno-házban pedig 10.00 és 18.00 óra között tartanak nyitva. A Macskakő Gyermekmúzeum a megszokottól eltérően 10.00 órától 14.00 óráig fogad vendégeket, hiszen az Eggenberg-ház udvara délután ökumenikus istentiszteletnek ad otthont.

fotó: Leczovics Zsolt
A városi ünnepség a Szent István templomban lesz 2018. augusztus 20-án 9.00 órai kezdettel, ahol a szentmisét Dr. Várszegi Asztrik püspök, nyugalmazott főapát celebrálja majd, amelyen sor kerül Szent István nap alkalmából a koszorúzásra valamint a kenyér- és borszentelést is. Ide kapcsolódó hír az is, hogy ezen a szakaszon ideiglenes útlezárásra kell számítani. Az esemény miatt a Fraknói utcának a Fapiac utca és a Semmelweis utca közötti szakaszát 8 és 12 óra között lezárják. A rendezvény előkészületei miatt a plébánia parkolója 2018. augusztus 18-án 19 órától, 2018. augusztus 20-án 20 óráig nem lesz igénybe vehető.

fotó: Leczovics Zsolt