A vasárnap elszabadult lovak története a végkifejlet alapján igazi happy end, azonban ez a szerencsésnek, vagy épp az égi gondviselésnek köszönhetően alakult így. Az eseménysorozatot szerkesztőségünkbe is eljuttatta a patások gazdája, ennek a leirata olvasható alább.
Fotó: N.D.
A két lóval saját telekre költöztek a közeli lovardából, ahol már a harmadik ló várta őket. A lovak összeszoktatása mondhatni gondtalanul zajlott, s mikor már mindenki megnyugodott volna, a a csikó beleharapott az egyik állatba, aki ettől nekiugrott a villanypásztornak. A gazda ügyelve a biztonságra, gondosan a legmagasabb szakítószilárdságú és legjobb vezető képességű zsinórt vette a lovakhoz, így a 330 kg-s szakító szilárdság, duplán húzva még az ilyen helyzetekre is felkészülhet a papírforma szerint.
Fotó: N.D.
Ellenben arra nem gondoltak, hogy a szigetelő – ami a villanypásztor zsinórt vezeti – mennyit bírhat. Ez a vezető törött el, ahogy a lovak nekiugrottak a vezetéknek, így azok kiszabadultak. A történet innen már ismerős volt korábbi olvasói szemtanúnk szemszögéből, azonban kiegészítésként hozzá tesszük, hogy a menekülő állatok az ijedtségtől egyenesen a lovardába vágtattak, ami pár órával azelőtt még az otthonuk volt.
Fotó: Olvasó – Ákos
A karám előtt megálltak és várták, hogy valaki beengedje őket a megszokott helyükre. Az eset során senki és semmi nem sérült meg, csupán jókora ijedtséget okozott a történet. Bár messzire nem mentek az állatok, de a forgalomban részt vevő autósok a beszámoló alapján nem igen lassítottak sem a lovak látványára, sem a sebességkorlátozó táblára a határ felé vezető 861-es úton, ahol egyébként átkeltek a lovak, így tényleg a szerencsén múlott, hogy a beláthatatlan szakaszon a lovak átvágtattak.
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- TÚLÉLÉSI ÚTMUTATÓ a kertnek a 40 fokos hőségben! 🥵 Így mentsd meg a növényeidet!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
