A cukorgyár a felelős az Ikvába ömlött szennyvízért
Elismerte felelősségét a petőházi cukorgyár azzal kapcsolatban, hogy szerda este mintegy negyvenezer köbméter szennyvíz került az Ikva-patakba.
„A tározó körüli földmunkák következtében gyengült meg a gát annyira, hogy végül is atszakadt; idegenkezűségről vagy szándékosságról nincs szó.” – mondta a Szálkának Janák Emil, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója, majd hozzátette: a kárelhárítás költsége a cukorgyárat terheli.
Az igazgató közölte: az idejében megkezdett kárelhárító munka – amelyek leglényegesebb eleme az Ikva Kardos-érből és Rábcából átvezetett, tiszta vízzel történő higítása volt – sikeresnek bizonyult, így jelentős környezeti károkkal nem kell számolni. „Halpusztulást egyáltalán nem tapasztaltunk.” – fűzte hozzá.
forrás: http://szalka.blog.hu/