2019. április 12-14. között Sopron ad otthont a Női Euroliga négyes döntőjének. Tavaly magasra tette a lécet a soproni klub a rendezéssel, éppen ezért kettőzött energiával vágnak bele az idei, újabb FINAL4 előkészületeibe, hogy idén is egy emlékezetes rendezvénnyel vívják ki a szakma elismerését. – áll a Sopron Basket közleményében.
A soproni szurkolók a csapat szerves részét képezik! / fotó: Leczovics Zsolt / FINAL4 2018.
A klub hozzáteszi, hogy 2018-ban, az azt megelőző évek rengeteg színvonalas tornájának rendezése ellenére egy teljesen ismeretlen, és óriási kihívásokat jelentő terület volt számukra a négyes döntő megszervezése, ám jól vizsgáztak és az idei esztendőben a tavalyi tapasztalatokat is bevonva készen állnak arra, hogy a 2019-es FINAL4-ra kilátogatók idén is elégedetten hagyják el az aréna kapuit április 14-én este.
A folyamatosan megújuló Novomatic Aréna ezúttal is új köntösben fog pompázni. Az átalakulás során a fő pálya és az Akadémiai Oktatóközpont terme közötti mobil fal elbontásra kerül – ahogy az történt tavaly is – és egy mobil lelátó kerül felhúzásra. Ennek köszönhetően, a csarnok teljes befogadóképessége 3000 főre bővül. A már bejáratott média tribünhöz közel, az alagsorban kap helyet a média központ, közvetlenül az elegáns sajtószoba mellett. A Darázsfészek elnevezésű kistermet idén is egy 200 fő befogadására alkalmas VIP étteremmé varázsolják át.
A csarnok teljes befogadóképessége 3000 főre bővül. / fotó: Leczovics Zsolt / FINAL4 2018.
A Sopron Basket sajtószobája / fotó: Leczovics Zsolt
A FAN SHOP felturbózott kínálattal, egyedi, FINAL4-os ajándéktárgyakkal, többek között igényes pólókkal, hátizsákkal, poszterekkel várja az érdeklődőket.
Idén is szurkolói zónák gondoskodnak majd arról, hogy tartalmasan teljen az idő a mérkőzéseken kívül is. Az Aréna nyugati oldalán a FAN ZONE 1-ben játékos feladatokkal várják a szurkolókat, ahol elsősorban a fiatalabb korosztály töltheti majd önfeledten az időt a mérkőzések előtt és között. A stadion felőli keleti oldalon kialakítandó FAN ZONE 2-ben is készülnek játékokkal a sörsátor nyújtotta gasztronómiai élmények kiegészítésére.
Idén is szurkolói zónák várják az érdeklődőket! / fotó: Leczovics Zsolt – FINAL4 2018.
A rendezvény teljes területére egyszeri belépésre jogosító, helyre szóló napi jegyeket is kibocsájtanak 10.000 Ft-os egységáron. A klub azonban gondol bérleteseire, saját utánpótlás játékosaira is, akik március 29-én, pénteken a klub sportirodáján válthatják meg 10.00 és 19.00 óra között. A másnap, március 30., szombat a soproniaké (lakcímkártya és személyi igazolvány szükséges maximáltan 2 db belépőjegy megváltásához), akik szintén a klub sportirodáján vásárolhatnak korlátozott számban a belépőkből 10.00 és 18.00 óra között. Mindkét napra a tavalyi konstrukciók érvényesek! Ezt követően, vasárnap estétől az interneten érhetőek majd el a jegyek, de továbbra is várják a sportirodán azokat, akik személyesen szeretnék a belépőjegyüket megváltani.
A FINAL4 visszatér Sopronba!
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- Így néz ki a KERTEM a brutális hőség után – pihenjünk is – ÚJ kerti bútorok
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Mobilos jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán!
