Sopron.info.hu

A gyilkos és a nyomozó párharca – Valódi krimik testközelből

  2018 nov 10 / #Cikkmix

Meglepő, de a valóság egyáltalán nem áll távol a filmek világától: ahogy a mozikban, úgy az életben is egy-egy gyilkos nem magát és tettét okolja azért, hogy börtönbe jutott, hanem az őt sarokba szorító rendőrben vagy a felette ítélkező bíróban látja az ellenséget – derül ki P. Gál Judit most megjelent, Gyilkosokkal szemtől szemben című könyvéből. A kötetben rendhagyó mélyinterjút adott Vidákovich Gábor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozója, aki többek között részt vett a Tompa Eszter ügy és a soproni lőtéri gyilkosságok felderítésében is.

Gyilkosokkal szemtől szemben kerekasztal – balról jobbra: dr. Petőfi Attila vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vezetője, P. Gál Judit szerző, dr. Surdy Miklós volt büntető bíró, ügyvéd, dr. Krispán István alezredes, pszichológus, a hazugságvizsgálatok magyarországi meghonosítója, dr. Kovács Lajos ezredes, az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb gyilkossági szaktekintélye / fotó: Teknős Gábor

„Rengeteg gyilkossal készítettem börtöninterjút. Így jöttem rá, hogy ezek az emberek nem ritkán – ugyanúgy, mint a filmekben – egyetlen rendőrben, szakértőben, vagy magában a bíróban látják az ellenségüket. Az interjúk során például több rendőr és büntetőbíró is beszélt olyan élményéről, amikor halálos fenyegetést kapott” – nyilatkozta P. Gál Judit, a most megjelent Gyilkosokkal szemtől szemben című bűnügyi riportkönyvének bemutatóján.

A szerző számára egyértelművé vált: a börtöninterjúk mellé oda kell tenni azoknak a rendőröknek, szakértőknek, bíróknak a vallomásait is, akik előtt a legkegyetlenebb gyilkosok is színt vallottak. Kiderült, legtöbbjük egyáltalán nem fél az ilyen helyzetben. Sőt, egyfajta párharc is kialakulhat a gyilkossági rendőr és az elkövető között, különösen, ha a hajsza sok évig tart.

Filmért kiált minden egyes mozzanata például annak, ami Petőfi Attila vezérőrnagy és Földes-Szabó Attila között történt, akit a bíróság bizonyítékok hiányában 2005-ben minden vádpont alól felmentett a Fő utcai órás megölésének ügyében. A vezérőrnagynak ezek után is megmaradt a meggyőződése, hogy csak a férfi ölhette meg az órásmestert. Évek teltek el. Az állam még 25 milliós kártérítést is megítélt a felmentett férfinak. Majd a sors szinte igazságot szolgáltatott, amikor Földes-Szabó Attila ismét célkeresztbe került és ugyanúgy Petőfi Attila irányításával kezdett a rendőrség nyomozni az újabb, már két ember kivégzéséről szóló ügyben. A férfi ma már jogerős életfogytiglani fegyház büntetését üli. Utolsó, P. Gál Juditnak adott interjúja a Gyilkosokkal szemtől szemben című könyvben olvasható.

„Azért az nem úgy van, mint az NCIS-ben, hogy a hadnagy feltolja a homlokára a napszemüvegét és már meg is oldotta az ügyet. Ennél azért zúzósabb hónapokat, éveket igénybe vesz, hogy az ember eljusson egy gyilkossági nyomozás végeredményéig” – mondta a könyvbemutatón dr. Kovács Lajos ezredes, aki sokáig az úgynevezett döglött ügyek osztályát is vezette.

Kiderült, hogy az ezredes a másik legendás gyilkossági rendőrrel, Petőfi Attilával – aki jelenleg a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vezetője – sok évvel ezelőtt alkut kötött: bár más szervnél dolgoztak, de akkor, amikor egy-egy nagy ügyben leleplezni készültek a gyilkost, egyfajta tiszteletadásként, mindig ott voltak a másik nyomozásának végjátékánál.

P. Gál Judit legújabb, tizedik, Gyilkosokkal szemtől szemben című könyvében, az élet igazi, megtörtént bűnügyeiről írt, mégpedig úgy, ahogy azt eddig csak teljes mozikat megtöltő, amerikai filmekben láthattuk.  Tudjuk, hogy mit tud, vagy gondol a rendőr, miközben a gyilkos ott ül vele szemben. Vagy épp azt, hogy hogyan, milyen érzésekkel telve veszi kézbe a gyerekgyilkosság fotóit a bíró, amikor minden idők legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó perére készül.

Az utóbbi évek legismertebb gyilkosságainak olyan részletei bomlanak ki a könyv lapjain, amelyek által az olvasó a valóságot olvasva úgy érezheti mintha egy krimit nézne. A szeme előtt pereg le mindaz, ami a gyilkosok utáni hajsza, majd később a büntetőper során a nyílt színen és a kulisszák mögött történik. A kötetben Szita Bence, Bándy Kata, Balla Irma, Tompa Eszter, ifj. Tóth Tamás és még számos, bűntett áldozatává vált ember utolsó percei elevenednek meg.

A könyv szereplői mondták:

„Ezután megtaláltuk az áldozat fejét, és sikerült az egész ügyet a nulláról visszahozni”

Petőfi Attila vezérőrnagy, a Soproni Ágnes-gyilkosságról

„Kicsit megijedtem, amikor rájöttem, hogy nem érzek a gyilkosok ellen, vagy irántuk semmiféle ellenszenvet”

Vidákovich Gábor, kiemelt főnyomozó

„A poligráf után még aznap elő is került a holttest. Kicsit elképedtek a nyomozók, akik egyáltalán nem hittek benne, hogy a hazugságvizsgálat eredményével meg lehet oldani egy gyilkossági ügyet.”

Krispán István, a hazugságvizsgálat magyar szaktekintélye

„Én sem vagyok biztos abban, hogy képes lennék csak a törvényre hagyni azt, ha valaki megölné a gyerekemet.”

Kovács Lajos ezredes, ismert gyilkossági nyomozó

 

P. Gál Judit: Gyilkosokkal szemtől szemben

Aki szereti a krimiket, aki szívesen nézi a nyomozók, a bírók és a helyszínelők munkáját bemutató sorozatokat, aki figyelemmel követi a hazai kiemelt gyilkosságokat, de nem csak a felderítésük iránt érdeklődik, biztos, hogy hatalmas érdeklődéssel forgatja majd hazánk egyik legismertebb bűnügyi riportkönyvírójának, P. Gál Juditnak legújabb, Gyilkosokkal szemtől szemben című riportkönyvét.

 A tízkönyves szerző sorra járta Magyarország leszigorúbban őrzött börtöneit, és szemtől szemben tette fel a legkellemetlenebb kérdéseket is az emberölésért súlyos ítéletüket töltő bűnözőknek. Ekkor jött rá, hogy a gyilkosok – ugyanúgy, mint a filmekben – sokszor egyetlen gyilkossági rendőrt, szakértőt vagy akár az ítéletüket kimondó bírót érzik ellenségüknek.

P. Gál Judit ezek után kifaggatta az utóbbi évek legsúlyosabb gyilkossági ügyeiben dolgozó rendőröket, bírókat is. Interjúalanyai valódi kérdéseket kaptak és valódi válaszokat adtak a legszemélyesebb kérdésekre is.

Az olvasó pedig épp ezért, mint egy-egy megtörtént krimit, úgy láthatja maga előtt mindazt, ami a gyilkosok üldözése alatt, majd később a per során a nyílt színen és a kulisszák mögött történt.

 

A szerzőről:

P.Gál Judit 1995-ben kezdett bűnügyi újságíróként dolgozni. A tízkötetes szerző 1999-ben az év legsikeresebb bűnügyi riportkönyvével, az Én, a Whiskyssel vált ismertté. Ezt követően sorra jelentek meg bűnügyi riportkönyvei, amelyek új műfajt teremtettek a magyar könyvpiacon. Az Ördögök ügyvédei sorozat három kötete vagy az utolsóként megjelent Halálosztók könyvek: Halálosztók (2013), Halálosztók 2 (2015) kivétel nélkül sikerkönyvek voltak, több mint 100 000 példányban fogytak el, illetve fogynak a mai napig.

 

 

 


%d blogger ezt szereti: