Sopron.info.hu

A GYSEV Cargo lesz az új soproni logisztikai központ bérlője

A 21. század logisztikáját készítik elő Sopronban. A város új ipari parkjában 23 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít a Waberer’s cégcsoport. A korszerű, fenntartható épület bérlője a GYSEV Cargo lesz – közölte Barcza Attila, Sopron és térségének országgyűlési képviselője közösségi oldalán. A kormánypárti parlamenti képviselő a helyszínen járva arról számolt be, elkötelezetten dolgoznak a nemzeti kormánnyal a következő időszak kiemelt feladatán, Sopron és térsége gazdaságfejlesztésén.

Ugyanezen szavait kommentben is megerősítette, így a tágabb értelmezést követőire hagyta. A Sopron határában épülő új logisztikai központot a Waberer’s International Nyrt. ingatlanfejlesztési üzletága építi, befektetője a Central European Ingatlanalap – írtuk korábban. Eközben a GYSEV Cargo életében is számos változás állt be, hiszen a Waberer’s jelentős tulajdoni hányadra tett szert a vasúti árufuvarozási társaságban, aminek stádiumáról legutóbb tavaly ősszel hallhatott a nyilvánosság. Időközben a vállalat élére új vezérigazgatót bíztak meg, majd az év végén stratégiai együttműködési megállapodásról adott hírt a GYSEV CARGO Zrt. és a Central European Ingatlanalap.

Forrás: cyberpress.hu

Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára

további részletek

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

A cél a győzelem volt (MEFOB)

további részletek

Egyeztetést folytatnak a sopronnyéki határátkelő használatáról!

további részletek