Sopron.info.hu

A kispad nagy estéje

  2009 dec 03 / #sport

Kerek egy huszast, nagyon fontos 20 pontot tett a közösbe a Falco elleni drámai csatában két pontos sikerrel végződő mérkőzésen csapatunk cserepadja.

Kellett is a kispad nagy játéka, hiszen balszerencsés sérülése miatt hamar elveszítettük első centerünket, Matt Knight-ot – szerencsére nem tört el a könyöke – így mindenkire jóval nagyobb teher hárult

“Nem nagyon volt időnk meditálni, tépelődni Matthew elveszítésén”

-fejtegette a kritikus pillanatokban két fontos hárompontos kosarat dobó, összesen 8 pontig jutó Pojbics Szabolcs.

“Menni kellett, csinálni, óriási, lüktető volt az iram, s közben tényleg nem volt idő azon sajnálkozni, hogy megsérült a centerünk. A közönség is űzött-hajtott bennünket, s így utólag belegondolva remek meccs volt. A játékidő nagy részében mi vezettünk, volt jelentős előnyünk is. Viszont időnként érződött, hogy a Falco immáron négy külföldit forgathat, és megesett, hogy hullámvölgybe kerültünk. Ekkor azonban valaki mindig volt, aki kihúzta a gödörből a csapatot, szép győzelmet arattunk.”

“Pojekkel” ellentétben saját bevallása szerint a Matt-et remekül helyettesítő Keresztes Rafael egy pillanatra megijedt – persze nem attól, hogy játszani kell : “Attól tartottam, hogy Matt-nek súlyos a sérülése, hogy hosszabb időre elveszítjük” -emlékezett vissza “Rafi”. “Aztán ahogy játékba kellett avatkoznom, már csak a meccsre koncentráltam. Készültünk a Falco csapatából, s a játékosaiból is, és megoldottuk a feladatot.

Rafi kifejezetten látványosan játszott, kosarainál ha úgy tetszik “biztosra ment” a középjátékos, hiszen mind a 8 pontját zsákolásból szerezte:- Kétszer sikerült a lepattanókra jó ütemben érkezni, kétszer pedig jó labdát kaptam. Azért azt hallottam, hogy a szurkolók örültek a kosaraim, s a társaim találatai után egyaránt, az ő buzdításuk rengeteget jelentett a nehéz pillanatokban, abban, hogy átvészeljük a kritikus helyzeteket.”

Keresztes Rafael a hétvégi pécsi bevetésre is készen áll. Mint mondta, szülővárosában, a Pécs csapata ellen szeretne újra jól játszani, s megint sokat hozzátenni az esetleges sikerhez. Mert ő, s Pojek – s nyilván a többiek is – a következő fordulóban is nyerni szeretnének…

sakc.hu