Sopron.info.hu

A reformok működnek! Megszűnt a káosz szelektív-sziget a Besenyő utcánál!

  2018 jún 01 / #hírek

Többször foglalkoztunk a témával, hogy nem igazán sikerül rendeltetésszerűen használni a Fenyő tér – Besenyő u. kereszteződésében található szelektív hulladékgyűjtő szigetet, hiszen mindennapossá vált ott a káosz, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy mindenféle hulladékot – beleértve a veszélyes hulladékokat is – gátlástalanul helyezték el az emberek. Nos úgy tűnik pont került az évek óta tartó történet végére és talán az egyik legjobb megoldás született meg azzal, hogy az iskola közelében található területen megszüntették a gyűjtőkonténereket, amire egy kis táblaszerű képződmény is figyelmeztet.

Ezzel a döntéssel egyébként nem garantálható, hogy a vissza-visszatérő szemetelők nem helyezik majd el a közeljövőben ugyanúgy a hulladékot ahogy eddig, de talán ha szembesülnek azzal, hogy ez már mindenféleképpen illegális talán elgondolkodnak azon, hogy a jövőben is megtegyék-e azt, amit már-már rutinszerűen műveltek.

fotó: cybertrash

fotó: cybertrash

fotó: cybertrash