A tisztelet és emlékezés koszorúit helyezték el pénteken a hősök nyughelyénél

Az 1921. szeptember nyolcadikán véget érő véres ütközet – a második ágfalvi csata eseményei – az 1921. évi népszavazáshoz vezettek, amely a Trianoni békediktátum ellenére döntötte el Sopron sorsát, amelynek eredményeképpen az megmaradhatott magyarnak. Az ütközet során Machatsek Gyula erdőmérnök-hallgató és Szechányi Elemér bányamérnök-hallgató a vérét adta azért, hogy Sopron magyar föld legyen továbbra is, akiknek emlékét az egyetem Botanikus kertjében az 1932. május 5-én emelt “Őrtüzek’” nevű obeliszk is őrzi és ahol az idei esztendőben is megemlékeztek hősies helytállásukról. Péntek délelőtt a Szent Mihály temetőben Machatsek Gyula és Szechányi Elemér síremlékénél Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Dr. Fodor Tamás polgármester, Dr. Farkas Ciprián Városi tanácsnok és Mágel Ágost önkormányzati képviselő helyezte el a tisztelet koszorúját, majd főhajtás mellett tette ugyanezt a Soproni Egyetem képviseletében Dr. Alpár Tibor a Soproni Egyetem rektor-helyettese, Dr. Wilfing János  nyugalmazott Dékáni Hivatal vezetője és ifj. Sarkady Sándor, a Központi Könyvtár és Levéltár főigazgatója is az egyetem hallgatóinak kíséretében. A tisztelet koszorúját elhelyezte a Soproni Lions Klub tagsága valamint a Soproni Múzeum munkatársai is. A megemlékezésen a Soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület díszőrséggel tisztelgett a hősök emléke előtt. 

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt