Pénteken egy új kezdeményezés nyitóeseménye pezsdíti fel a GYIK Rendezvényház környékét: koncertek, közösségi játékok diákoknak, helyi nevekkel.
Az AddTovább Nyárindító Fesztivált 2017 őszén kezdte szervezni Godó Zsolt, Csoltói József, Faller Dániel és Kőhalmy Ádám, a GYIK Rendezvényház pedig a kezdeményezés mellé állt.
A mozgalom magába foglal sok változatos szórakozási lehetőséget: rendezvényeket, koncerteket, közösségi játékokat, beszélgetéseket és sok más programot. Céljuk a soproni minőségi diákélet felpezsdítése/létrehozása. Az egész projekt beindítása az AddTovább Fesztivál, ami egy egyelőre egy napos, koncertekkel és közösségi programokkal teli rendezvény , mely 2018. június 15-én 14.30 órai kezdettel kerül megrendezésre a GYIK Grillkertjében. A tervek szerint ezt minden évben megtartják, hiszen méltányolják a fiatalok összetartását és a helyi kezdő zenekarok szerepeltetését.
* Helyszíne: a GYIK Grillkert kibővített, átalakított formában
* A fesztivál 2 színpaddal működik, egy kisebb az átvezető, és egy nagyobb a fő eseményeknek.
* Délutántól kezdve 3-4 nagyobb koncert lesz (Rumli, Péntek Délután, Clap4What, Sativus).
* Közöttük fél órás programok akusztikus zenével, slammel, impró-színházzal, beszélgetésekkel (Csoltói Gergely, Sopron Slam Story, Bringázz Sopron, Ittésmost Társulat).
* Eközben egész délután különféle programokkal is készülnek a szervezők.
Sopron iskoláit és a jövőben más városok diákjait is szeretnének bevonni a szervezésbe és a közös programokba. A rendezvényen közszolgálatot teljesítő diákok segítik a gördülékeny lebonyolítást. Nem üzleti céllal hozták létre az ötletgazdák e mozgalmat, olyan közösséget és hagyományokat szeretnének teremteni – a GYIK Rendezvényházzal karöltve – mely Sopron új kulturális színfoltja lehet.
A program este a 23.00-tól a BúgóCsiga Akusztic Gardenban folytatódik, ahol DJ Jokó pörgeti majd a lemezeket.
- A családtámogatások megőrzése a legfőbb tétje a vasárnapi választásoknak-mondták nekünk a soproniak!
- Híradó – 2026.04.10. – Péntek – Sopron TV
- Darazsak Sportakadémia: Az alapítástól a Campus átadásig
- Vannak alapértékek, amelyekhez ragaszkodjunk!-a választásokról kérdeztük az embereket Sopron utcáin.
- Ne menjünk bele a bizonytalanságba!-mondta dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere a Mozaikban❗️
- 🗳️Kapu Tibor magyar címeres tollal húzta be az x-et📸👇 óó
- ❗️REKORD – A VÁLASZTÁSRA JOGOSULTAK TÖBB MINT 5️⃣7️⃣%-a SZAVAZOTT MÁR SOPRONBAN
- ❗️RENDKÍVÜLI- Darázscsípés miatt nem tudta aláírni a névjegyzéket egy választópolgár Fertőrákoson Fertőrákos 1. számú sz…
- ❗️VÁLASZTÁS 2026 – Sopronban az országos átlagnál magasabb a részvételi arány📝
- Barcza Attila feleségével együtt adta le szavazatát Sopronban🗳️📸 Fotó, videó👉 https://tinyurl.com/45b4phya
- “Emlékszem sopronban…”❤️🤍💚#tisza #tiszapart #viral #magyarorszag #aradjon
- Nézz a fiadra, nézz a lányodra, gondolj a hazádra és szavazz a TISZA-ra! #tiszapart #aradatisza #rendszervaltas #sopron
- #orszagjaras#sopron#magyarpeter#rendszervaltas#2026valasztasmagyarorszag
- Hallerné, a szatírvédő❗️Kiderült, hogy mit gondolnak a soproni tiszás jelöltről az utcán… #sopron #magyarország #nekedbe #fyp #politika
- ib: @WaterPoloGirls #foryoupage #67 #waterpolo #sopron #funnymemes
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SÁFRÁNYFŰ szaporítása: Így lesz dús és TŰZPIROS a kerted!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!

