Sopron.info.hu

Aki a vasutat szereti, az a vasútmodelleket is ;)

  2018 jan 29 / #Soproni Hírek

Három napig zakatoltak a kis vasutak a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban, ahol a soproni vasútmodellezők mellett kiállítottak és nyilvános bemutatókat tartottak a szombathelyi és a tapolcai modellező egyesületek is. Az igen igényes és aprólékos munkával kidolgozott terepasztalok minden látogatót lenyűgöztek, hiszen a színvonalas kiállítás gyakorlatilag egy élethű minivilágot mutatott be, ahol a folyamatosan közlekedő vasúti szerelvények mellett a kiegészítő életképek is nagyon szépen voltak kidolgozva. Jó volt látni nekünk soproniaknak, hogy a helyi modellezőegyesület jóvoltából felbukkant egy-egy helyi részlet is a környékünkről a maketteken, többek közt a pinnyei állomás épülete vagy éppen a cseszneki vár, amelyek előtt olykor a mini GYSEV szerelvények is elhaladtak. A kiállításon az érdeklődők mellett a gyűjtők sem unatkoztak, hiszen a modellező egyesületek tagjaival lehetőség nyílt tapasztalatcserére is és akár ötleteket is meríthettek az általuk megvalósításra váró házi terepasztalukhoz. A szervezők természetesen a legkisebbekre is gondoltak, akik a nézelődés után a “KIS VASUTAS JÁTSZÓHÁZBAN” maguk is indíthattak szerelvényeket, ami szintén hatalmas sikernek örvendett.