Sopron.info.hu

Alapkő Sopronnál: Indul az M85 gyorsforgalmi építése! (képek)

  2018 Már 07 / #Soproni Hírek

Nagy napra ébredtünk, hiszen a leghűségesebb város életében mi is lehetne nagyobb mérföldkő, mint egy olyan alapkő letétele ami a 2×2 sávos gyorsforgalmi út egyik legszebb pillanata. Igaz, ahogy azt mondani szokták az ilyen ünnepségek protokolláris pillanata csak egy dolog, de azért valljuk be, ez már valóban jelzés értékű a tekintetben, hogy hamarosan(?) bekapcsolódhat Sopron is Magyarország közlekedésének aktív vérkeringésébe, hiszen csak megépül ez a várva-várt út.  Ha pedig ilyen nagy eseményről kezdőmomentumáról van szó, semmiképpen nem hagynánk ki, hogy ne menjünk el és ne tájékoztassuk olvasóinkat erről a történelmi pillanatról, így hát természetesen részt vettünk rajt. Az ünnepi eseményre helyileg Sopron belterülete előtt, a 84-es főút 127-es kilométerszelvényének szomszédságában került sor, amelyen Firtl Mátyás országgyűlési képviselő, Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere, Barcza Attila, Sopron városfejlesztési tanácsnoka valamint Hámori György, Kapuvár polgármestere és Mayer András, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese emelte beszédével az ünnepi esemény fényét. A köszöntőkben elhangzott hogy milyen nagy jelentőséggel bír ez megvalósuló beruházás, amelynek finanszírozását  Magyarország Kormánya saját költségvetésből finanszírozza és amely hozzávetőleg egy 170 milliárd forintba kerül. Ez a most induló építkezés konkrétan az M85-ös autóút Csorna II. – Sopron-Kelet – Fertőrákos csomópont közötti szakasz megvalósítását jelenti, amely egy 57,45 kilométeres 2×2 sávos autóutat jelent, amelyen majd 110 km/órás sebességgel lehet majd közlekedni. A fejlesztés négy szakaszban fog megvalósulni, amely összesen 17 települést mentesít majd a tranzitforgalomtól és amely által jelentősen javulni fog a térség megközelíthetősége és a régió gazdasági versenyképessége is.

 

 

Előzmények

Orbán Viktor 2015. március 25.-én – a kormány „Modern Városok” programjának részeként – soproni látogatásakor együttműködési megállapodást kötött városunkkal és akkor határozatban rögzítették a helyi fejlesztési terveket, amelynek része volt a kétszer kétsávos gyorsforgalmi út megépítése is. Az úttal kapcsolatos kivitelezési és átadási időpontként megjelölt 2018.03.15.-ös dátum később ugyan többször módosult, azonban a  megvalósítás továbbra is folyamatosan napirenden volt és kiemelt közúti beruházásnak minősítette azt kormány.

 

Orbán Viktor Sopront választotta elsőként a Modern Városok Program induláskor, ahol Dr. Fodor Tamás polgármesterrel közösen jelentették be a helyi fejlesztéseket / fotó: Leczovics Zsolt (2015)

A Modern Városok Program bejelentése után Orbán Viktor a soproniak gyűrűjében / fotó: Leczovics Zsolt (2015)

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, a Modern városok program alapkövét helyezi el a Templom utcában / fotó: Leczovics Zsolt (2017)


%d blogger ezt szereti: