Nagyon értékes győzelmet aratott idegenben a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében az MKB-Euroleasing Sopron csapata, mely 68–65-re nyert a francia Bourges otthonában. A soproniak káprázatos harmadik negyedükkel döntötték el a találkozót, a záró játékrészt ellenben jobb elfelejteni…
Régi, de nem kedves ismerőssel találkozott a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében az MKB-Euroleasing Sopron: a sárga-zöldek útjába az előző szezonban őket a 16 között búcsúztató francia Bourges akadt.
Azt hamar jelezte Székely Norbert csapata, hogy nem statisztálni jött vendégségbe: 6–3-ra, 8–5-re és 12–9-re is vezetett. Amber Holt második hibája után a Bourges jó szériát produkált, és egy 10–1-es sorozattal átvette a vezetést – jött is az időkérés a magyar szakvezető részéről. A negyed slusszpoénját Jelena Milovanovics mutatta be, aki a dudaszó pillanatában faragott a hátrányból, de így is a Bourges volt előnyben (19–16).
A franciák tartották is az előnyt a második negyed elején, de a Sopron 26–21 után gyors kosarakat dobott, és Honti Kata lerohanás utáni duplájával át is vette a vezetést. Innen kezdve fej-fej mellett haladt a két csapat.
Húsz másodperccel a második játékrész vége előtt egypontos hátrányban a magyar csapat hozhatta föl a labdát, és ez a negyed pontosan ugyanúgy záródott, mint az előző: egy, az utolsó pillanatban dobott Milovanovics-kosárral. Szünetben vezetett az ellenfelénél sokkal pontosabban dobó Sopron! (35–36).
A Székely-csapat meg tudta tartani minimális előnyét, köszönhetően annak is, hogy végre beesett egy tripla (Amber Holt dobta), majd Milovanovics is betalált kintről, így a soproniak megléptek nyolc ponttal! (43–51). Francia időkérés után pedig tízzel is, ekkora különbség még nem volt a két csapat között.
A Bourges-nak „bedeszkázták a gyűrűt”, így meglett a 12, majd 17 pontos különbség is, és a hazai drukkerek némán figyelték csapatuk szenvedését (46–63). A parádésan játszó Sopron gyakorlatilag lenullázta a négyszeres francia bajnokot, amely teljesen kilátástalan játékot nyújtott ebben a periódusban.
Innen már csak elbukni lehetett volna a találkozót, de a két csapat produkciója alapján erre azért nem sok esélye volt a Sopronnak… A Bourges is „megtette a magáét” a vendéggyőzelem érdekében kritikán aluli dobóteljesítményével, bár a magyarok sem találták az utat a gyűrű felé. Mindent elmond a negyed színvonaláról, hogy 5 perc alatt 4–0 volt a játékrész állása a franciáknak.
3:57-tel a vége előtt megvolt végre az első soproni kosár a negyedben – Horti Dóra talált be középtávolról –, de Manic és Dumerc tripláival látótávolságon belülre került a Bourges, és alig több, mint egy perc volt hátra (59–65).
MacLeod újabb hibája után a házigazdáknál volt a labda, de csak egy büntetőt tudtak pontra váltani. Amber Holt is bedobott egyet (60–66), de a Bourges zsinórban öt pontot dobra feljött, Székely Norbert alighanem pedig az infarktus határán állt… Végül Milovanovics büntetői döntöttek: 68–65-re nyert a Sopron, ez pedig bravúr, igaz, az utolsó negyeden lesz mit megbeszélni.
Bár az is igaz: a győzelmet nem kell megmagyarázni. Főleg, ha ekkora bravúrról van szó!
„Elképesztő tettet hajtott végre a csapat, végig hittünk magunkban, ez a legszebb álmaim között szerepelt. Azért azt leszögezném, hogy ez még csak 1-0. Ez egy félig tele pohár már. A kulcs az volt, ahogyan a második félidőben védekeztünk. Sajnos a végén picit zavarba jöttünk, de ez most lényegtelen, hiszen fantasztikus siker volt, remélem, még nincs vége” – nyilatkozta a találkozó után Székely Norbert.
- Nagyon komoly meccs áll előttünk – értékelések az elődöntő második mérkőzése után
- Híradó – 2026.04.22. – Szerda – Sopron TV
- A hét témája – Királyi Sopron Helytörténeti Vetélkedő – vendégek: Kádár Tibor, Berki László
- Érdekességek a soproni Várhelyről❗️#várhely #sopron #sopronmedia #kilátó
- Mozaik – Kis Könyves Éj – vendég: Molnár Tímea
- Nem maradt el a dráma ezúttal sem 😱😮💨
- Valóságos roham indult az ingatlanokért 😱🏠
- 🔥 Micsoda meccs volt! 1-1! Szombaton Miskolcon eldől, hogy bejut-e a döntőbe a Sopron Basket🏀 Forrás: Sopron Basket
- Győr és Szombathely indulási ponttal, egészen Sopronig szállítják a fesztiválozókat 🎉🚌
- Hajszálon múlott a tragédia 😱🚁
- A legjobbak is hibáznak☝🏻 Nagy kaland…🤷🏼♂️ #nostressdriveautosiskola #Sopron #tanulóvezető #fyou @asap.ricsyy
- @magyarpeterofficial – the MAN #tisza #magyarpeter #aradatisza #sopron #core
- Csak beülsz egy előadásra… és Olaszországban találod magad 🇮🇹✨ Anconai szerelmesek a Soproni Petőfi Színházban! Jegyvásárláshoz link a bioban! #színház #sopron #magyartiktok #theatretok #nekedbeszeretnémlátni
- tanulok vlogolni #cinematic #fy #sopron #lame #vlog
- Házigazdánk, @kristofkovacs___ felfedezte a SopronFest fő zenei helyszínét a Lőverekben! Itt láthatod majd a The Prodigy-t, Azahriah-t, Dzsúdlót, a Kruder & Dorfmeistert, a Halott Pénzt, Beton.Hofit, Pogány Indulót, a Carson Comát, és még sok sok kedvencedet! Itt tali július 2-3-4-én! Program és jegyek itt 👉 https://sopronfest.hu/ #sopronfest #mindenüttjódelegjobbsopron #sopron
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MACSKAHERE szaporítás: Így lesznek gyönyörű növényeid INGYEN!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
