Sopron.info.hu

Alpek Éva gyapjúszövő kiállítása a Ligneumban!

  2018 febr 07 / #csak úgy

“Modernitás és hagyomány” címmel Alpek Éva szőttes kiállítása nyílik a Ligneum Látogatóközpontban 2018. február 9-én, pénteken 17 órakor, amelyre sok szeretettel várják az érdeklődőket. A kiállítást Prof. Dr. Faragó Sándor egyetemi tanár nyitja meg, amelyen közreműködik majd a Gaudete Kamaraegyüttes is.

 

Alpek Éva a Tolna megyei Németkéren született. A Kaposvári Tanítóképző Főiskolán folytatta tanulmányait. Családjával 1990-ben költözött Sopronba. 2001-ben iratkozott be a Pedagógusok Művelődési Háza gyapjúszövők szakkörébe. Megtanulta és megszerette a szövést. Önálló tanulással, képzésekkel igyekezett minél jobban elsajátítani a szakma fortélyait, és egyre szebb munkákat készíteni. Ebben a jó közösség is segítette. Jelenleg ő a haladó csoport szakkörvezetője. 2015-ben nagy elismerésben részesítette a Hagyományok Háza zsűrije. Bronz oklevelet kapott az Élő népművészet kiállításon. Az alkotókörben azon dolgozik, hogy tagjaik a legszebb, nekik tetsző munkákat készítsék el.