Sopron.info.hu

Amikor minden rosszul alakul…

  2018 feb 05 / #2017/2018

Férfi NB I. B – Zöld csoport – Alapszakasz – 17. forduló

MAFC II. – SMAFC 76:69

(26:12, 11:17, 14:26, 25:14)
2018.02.04. vasárnap, 18:00 – Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Részletek >>>

SMAFC: Berneczei 24, Tukovics, Rátvay T. 13/9, Soós, Rátvay B. 20, Kovács 1, Karsai 3, Nagy 6, Horváth 2.

Rátvay Tamás:

„Ezen a mérkőzésen volt minden, mint a falusi búcsúban. Kezdődött hogy két meghatározó emberem megsérült (Czukor, Füzi). Készültünk a MAFC játékából, akik eddig játszottak náluk. Erre először játszik a bajnokságban és persze ellenünk Peringer Balázs a 210 cm magyar talentum és Szanyi Róbert. Mellé kaptunk három pesti játékvezetőt, aki közül dr. Szakáll alkalmatlan a feladata elvégzésére!
De természetesen mi is felelősek vagyunk a vereségünk miatt. Amit megbeszéltünk annak az ellenkezőjét hajtottuk végre a pályán a mérkőzés első részében. Kapkodva, fegyelmezetlenül, feleslegesen rohanva alapoztuk meg a vereséget. Pozitív volt ahogy kimásztunk a gödörből. Tudtunk jól is játszani, végre betaláltunk, volt lehetőség a győzelemre, láttuk a fényt, de ekkor jött dr. Szakáll és ezt a fényt kettő technikaival és három ember kipontozásával eloltotta.”


%d blogger ezt szereti: