Sopron.info.hu

Autós hajsza Bécsújhelyen magyar főszereplővel

  2018 okt 28 / #hírek

Majdnem olyan autósüldözés történt Bécsújhelyen ( Wr. Neustadt ) és környékén, mint amilyeneket az akciófilmekben láthatunk. A különbség csak annyi, hogy ez valódi volt és a történet egyik szereplője egy 29 éves magyar pilóta, a második vonalban pedig több osztrák rendőrautó asszisztált. – számol be a heute.at

A hajsza végállomása Eggendorf volt – fotó: LPD Alsó-Ausztria

A történet azzal kezdődött, hogy 2018.10.28-án 15.00 óra környékén egy rutin rendőrségi ellenőrzésre állították meg a magyar pilótát, aki azonban nem igazán kívánt részt venni a hatósági kontrollon és a gázpedálra lépett és menekülőre fogta. A rendőrök azonnal üldözőbe vették a magyar “versenyzőt”, és többször is próbálták megállításra bírni, amit több ütközés is színesített az akció során.

A hajsza egészen Eggendorfig tartott – ez Bécsújhelytől közel 11 kilométerre van – ahol aztán sikerült a hatóságoknak megállítaniuk a menekülő gépjárművet. A beszámoló szerint az üldözés során több rendőrségi jármű mellett két civil autóban is anyagi kár keletkezett valamint öt rendőrtiszt is sérülést szenvedett, akik közül az egyiket kórházba kellett szállítani.

A hajsza végén a magyar férfit letartóztatták és az ügy kivizsgálása a bécsújhelyi ügyészség által már folyamatban van, így nincs még konkrét információ arról,  hogy miért fogta menekülőre a 29 éves férfi – aki egyébként személyi sérülést nem szenvedett a hajszában – azonban azt már tudni lehet, hogy nem volt alkoholos befolyásoltság alatt.

 

 

 


%d blogger ezt szereti: