Idén is megrendezésre kerül az MDE-VUS (Magyar Diákok Egyesülete) által szervezett információs hétvége, amelyre azokat a magyar diákokat várják, akik a következő, vagy az azt követő tanévben már Bécsben fogják vagy szeretnék folytatni tanulmányaikat. Az esemény 2018. február 2-3-4-én lesz, színes programokkal vegyítve. A diákokat egy hostelben szállásolják el, és napi többszöri étkezést is biztosítanak számukra. Ami nagyon fontos információ, hogy erre a lehetőségre 2018. január 30.-ig lehet jelentkezni és fontos tudnivaló az is, hogy a létszám korlátozott!
.
Képmontázs: Nádor Milán
.
Röviden a lehetőségről illetve a programról:
Pénteken délután érkezés Bécsbe a Hauptbahnhofra, majd a szállásra, ahol regisztrálnak minden résztvevőt. Ezután közös vacsora és ismerkedés a többi a résztvevővel.
Szombaton délelőtt előadásokon lehet részt venni, melyeken a bécsi életről, egyetemekről, szállásról, hivatalos ügyek intézéséről lehet hasznos információkat szerezni. Ebéd után közös látogatás az egyetemekre illetve az ismertebb kollégiumokba. A tartalmas nap a vacsora után egy közös bulival zárul majd.
Vasárnap délelőtt reggeli után hazautazás, természetesen kísérettel.
A program részvételi díja 80 euro, amibe a 2 éjszaka, napi többszöri étkezés, valamint a szombat esti buliba a belépő is beletartozik.
Az ár nem tartalmazza az oda-és visszautazást, valamint a helyi közlekedést. Az utóbbinál lehetőség van azonban 24 illetve 48 órás bérlet vásárlására, ami azért is javasolt, mert költséghatékonyabb megoldást nyújt.
A végleges programtervet, az érkezéssel, elszállásolással kapcsolatos információkat a regisztráció véglegesítése után kapják meg a résztvevők e-mailben!
Kérdések esetén írjatok bátran a szervezőknek az esemény Facebook oldalára, ahol további konkrét információk is vannak vagy pedig írjatok a domonkostoth97@gmail.com email címre!
- A családtámogatások megőrzése a legfőbb tétje a vasárnapi választásoknak-mondták nekünk a soproniak!
- Híradó – 2026.04.10. – Péntek – Sopron TV
- Darazsak Sportakadémia: Az alapítástól a Campus átadásig
- Vannak alapértékek, amelyekhez ragaszkodjunk!-a választásokról kérdeztük az embereket Sopron utcáin.
- Ne menjünk bele a bizonytalanságba!-mondta dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere a Mozaikban❗️
- 🗳️Kapu Tibor magyar címeres tollal húzta be az x-et📸👇 óó
- ❗️REKORD – A VÁLASZTÁSRA JOGOSULTAK TÖBB MINT 5️⃣7️⃣%-a SZAVAZOTT MÁR SOPRONBAN
- ❗️RENDKÍVÜLI- Darázscsípés miatt nem tudta aláírni a névjegyzéket egy választópolgár Fertőrákoson Fertőrákos 1. számú sz…
- ❗️VÁLASZTÁS 2026 – Sopronban az országos átlagnál magasabb a részvételi arány📝
- Barcza Attila feleségével együtt adta le szavazatát Sopronban🗳️📸 Fotó, videó👉 https://tinyurl.com/45b4phya
- “Emlékszem sopronban…”❤️🤍💚#tisza #tiszapart #viral #magyarorszag #aradjon
- Nézz a fiadra, nézz a lányodra, gondolj a hazádra és szavazz a TISZA-ra! #tiszapart #aradatisza #rendszervaltas #sopron
- #orszagjaras#sopron#magyarpeter#rendszervaltas#2026valasztasmagyarorszag
- Hallerné, a szatírvédő❗️Kiderült, hogy mit gondolnak a soproni tiszás jelöltről az utcán… #sopron #magyarország #nekedbe #fyp #politika
- ib: @WaterPoloGirls #foryoupage #67 #waterpolo #sopron #funnymemes
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SÁFRÁNYFŰ szaporítása: Így lesz dús és TŰZPIROS a kerted!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
