A magyar sajtó napja egy 1990-ben alapított, minden év március 15-én megtartott ünnepnap hazánkban. Az időpont választása azért esett erre a napra, mert 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt valamint 1848. március 15-én hirdették ki a polgári sajtószabadságot, majd április 11-én törvénybe is foglalták azt, mely fordulatot jelentett a korábbi szigorú cenzúra időszakához képest. Hazánkban ezen a napon adják át többek közt a Széchenyi-, Kossuth- és József Attila-díjakat. A nagyobb városokban az önkormányzatok és szervezetek ezen a napon köszöntik a helyi média munkatársait és egy-egy emléklappal köszönik meg a tevékenységüket.
Volt idő, amikor ez bizony így ment … / illusztráció – forrás: web
Miután évek óta a leghűségesebb városban ezen a napon nem tartanak ilyen jellegű elismerő – minden médiára kiterjedő – rendezvényt, mi a cyberpress.hu munkatársai azért szeretnék megköszönni minden olyan személynek a munkáját, akik a sajtóban ( online vagy print ) illetve a médiában dolgoznak ( akár a frontvonalon, akár a háttérben ) és akik remek munkát végeznek a maguk területén!
Köszönjük nekik együttműködésüket, segítő munkájukat, háttértámogatásukat, hiszen bár sok esetben nem egy irányba – azonban tény, hogy – egy csónakban evezünk, így örömmel köszöntjük őket! Bár emléklapot nem tudunk küldeni, de őszintén köszönjük, hogy ilyen segítőkészen dolgoztok azért, hogy tájékoztassátok a soproniakat és a térségben élőket a legfontosabb eseményekről!
BOLDOG MAGYAR SAJTÓ NAPJÁT SOPRON!
- A családtámogatások megőrzése a legfőbb tétje a vasárnapi választásoknak-mondták nekünk a soproniak!
- Híradó – 2026.04.10. – Péntek – Sopron TV
- Darazsak Sportakadémia: Az alapítástól a Campus átadásig
- Vannak alapértékek, amelyekhez ragaszkodjunk!-a választásokról kérdeztük az embereket Sopron utcáin.
- Ne menjünk bele a bizonytalanságba!-mondta dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere a Mozaikban❗️
- ❗️VÁLASZTÁS 2026 – Sopronban az országos átlagnál magasabb a részvételi arány📝
- Barcza Attila feleségével együtt adta le szavazatát Sopronban🗳️📸 Fotó, videó👉 https://tinyurl.com/45b4phya
- VÁLASZTÁS 2026 – SOPRONBAN IS MAGAS A RÉSZVÉTELI ARÁNY❗️ A Nemzeti Választási Iroda honlapján közölte a 9 órás részvétel…
- 🗳️A választási kedv már a korai órákban megmutatkozot 👇
- VÁLASZTÁS 2026- MEGJÖTTEK AZ ELSŐ RÉSZVÉTELI ADATOK📊 A Nemzeti Választási Iroda honlapján közölte a reggel 7 órás részv…
- “Emlékszem sopronban…”❤️🤍💚#tisza #tiszapart #viral #magyarorszag #aradjon
- Nézz a fiadra, nézz a lányodra, gondolj a hazádra és szavazz a TISZA-ra! #tiszapart #aradatisza #rendszervaltas #sopron
- #orszagjaras#sopron#magyarpeter#rendszervaltas#2026valasztasmagyarorszag
- Hallerné, a szatírvédő❗️Kiderült, hogy mit gondolnak a soproni tiszás jelöltről az utcán… #sopron #magyarország #nekedbe #fyp #politika
- ib: @WaterPoloGirls #foryoupage #67 #waterpolo #sopron #funnymemes
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SÁFRÁNYFŰ szaporítása: Így lesz dús és TŰZPIROS a kerted!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
