Sopron.info.hu

Boros gasztrofesztivál várja az érdeklődőket Bükön, hat napon át!

  2018 júl 07 / #hírek

Július 17-22. között várják a zene, a gasztronómia szerelmeseit Bükfürdőn, a XIII. Gyógy-Bor Napokra. Gyermekprogramok, magyar borok, pálinkák, kézműves termékek, koncertek sokasága keddtől vasárnapig.

A Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár által megrendezésre kerülő, ebben az évben hatnapos fesztiválon, a hagyományőrzésen túl fontos szerepet kap a magyar zene, tánc, bor és gasztronómiai kultúra is. Ezek közvetítése mellett, a minőségi szórakoztatást szem előtt tartva igyekszünk sokszínű programsorozatunkkal kedveskedni a helyi, és az idelátogató vendégeknek.

A gasztro program hármas hívószava továbbra is: hagyományos, helyi, egészséges ételek. Ebben az évben azonban az eddigieknél is hangsúlyosabb szerepet kap a programban a gasztronómia.  Az alapot ehhez az is szolgáltatta, hogy 2015-ben sikerrel indította el a büki TDM szervezet a helyi termelői piacot. A programelem minőségi prezentálásához egy új helyszín felállításáról döntött a szervezőség, ahol a fesztivál öt napján jeles meghívottak tartanak előadást, illetve mutatják be főzőtudományukat. Fellép többek közt Rúzsa Magdia, a Csík Zenekar, a Magashegyi Underground, Szikora Róbert és az R-go, valamint a Lord zenekar.

Nagyszínpadok
július 17.
BÜK színpad 19.00 Európa Kiadó
BOR színpad 20.30 Lovasi ’18
BÜK színpad 22.30 Braindogs
július 18.
BÜK színpad 17.45 Ünnepélyes megnyitó
BOR színpad 20.15 Csík zenekar
BÜK színpad 22.00 Góbé zenekar
BOR színpad 23.30 Balkán Fanatik
július 19.
BÜK színpad 18.00 Takáts Tamás Blues Band
BOR színpad 20.15 Lord
BÜK színpad 21.45 TörökAlapiMuck – Funk & Soul Su/Group
BOR színpad 23.30 Mokka Tribute
július 20. 
BÜK színpad 18.00 A Nyughatatlan
BOR színpad 20.15 Bródy János “Ráadás” koncert
BÜK színpad 22.00 Szikora Róbert és az R-GO
BOR színpad 23.45 Marthy Dharma
BÜK színpad 00.45 West utcabál
július 21. 
BÜK színpad 18.00 Üllői Úti Fuck
BOR színpad 20.00 Zaporozsec
BÜK színpad 21.15 Magashegyi Underground
BOR színpad 22.45 Irie Maffia
BÜK színpad 00.15 Carbonfools
július 22.
BÜK színpad 17.00 Big Mouse Band
BOR színpad 19.00 Lóci Játszik
BÜK színpad 20.30 Intermezzo Latin Club
BOR színpad 21.45 Rúzsa Magdi
23.15 Fesztiválzáró tűzijáték

Jazz-Blues udvar – Fürdő Étterem
július 18. 19.00 Zrínyi Pop; 21.00 Kéknyúl
július 19. 19.00 Esszencia; 21.00 Fourtissimo
július 20. 19.00 Ripoff Raskolnikov duó; 21.00 Jambalaya; 22.30 Tom Kondor Band

Gyermek Színpad
július 18. 17.30 Inci-Finci Gyermekfoglalkoztató; 18.30 Portéka Színpad; 19.30 Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia
július 19. 17.30 Ziránó Bábszínház; 18.30 Rosta Géza; 19.30 Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia
július 20.17.30 Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia; 18.00 Figura Ede; 19.00 Aranykapu zenekar
július 21. 17.30 Ribizli bohóc; 18.45 Paprika Jancsi Bábszínháza
július 22. 17.30 Boka Gábor bánszínháza; 18.30 Inci-Finci Gyermekfoglalkoztató
Minden nap 17.00-20.00 között kézműves játszóház, népi fajátékok, arcfestés, ugrálóvár, Toma és csapata – történelmi játszóház.

Történelmi udvar – Korok-Történetek-Ételek
július 17-22. 16.00 Hunyadi Mátyás Fekete sereg hagyományőrző csoport
július 22.16.00 Nádasdy Ferenc Bandérium
… és még sokan mások várnak

Gasztro Színpad
július 18.szerda 19.00 óra Serényi Zsolt, a tetovált séf és Vajtó Laci
július 19.csütörtök 19.00 óra Harsányi Levente és egy kedves barátja
július 20.péntek 19.00 óra Majthényi László, a Vas megyei Közgyűlés elnöke
július 21. szombat 19.00 óra Meczker Tomi és Kalmár Dóri, a Konyhafőnök c. műsor döntősei
július 22.vasárnap 18.00 óra Bánszki Péter séf és Nika Róbert gasztróbarát

További színpadok: BÜK színpad, BOR színpad, FÜRDŐ színpad

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják!

A rendezvény ingyenes, kivétel a Fürdő színpad programjai, melyek Fürdő belépő vásárlásával tekinthetők meg!

A fesztivál a GYSEV 50%-os utazási kedvezményt biztosít!

Ingyenes fesztiváljárat igénybe vehető a Dottó és Loki kisvonatokkal!

Forrás: visitbuk.hu, bukmsk.hu