Sopron.info.hu

Bringát a korláthoz ne!

  2018 szept 03 / #hírek

Azt hiszem, elég egyértelmű az a tábla, melyet a GYSEV pályaudvar mozgáskorlátozott feljáróján olvashat az arra járó tisztelt közlekedő. Eszerint kerékpárt a korláthoz támasztani tilos, ami logikus is, hiszen egyrészt pont előtte van az eredeti, fedetlen kerékpártároló, sok-sok kerékpártámasszal, másrészt hátrébb, a P+R parkoló mellett pedig egy fedett, kivilágított, bekamerázott kerékpártárolója is van a vasútállomásnak. Ennek fényében érdekes, hogy valakik mégis a korláthoz zárják bringájukat, de ők megszívták, ezeket a bringákat ugyanis kvázi büntetésként egy hosszú vaslánccal zárták össze, feltételezhetően a vasúttársaság alkalmazottjai. Azért egyébként érdekes a fotókon látható, FOCUS márkájú kerékpár is, vagyis már csak váz, ugyanis a kerekei valamilyen általam ismeretlen oknál fogva eltűntek, ráadásul úgy, hogy pont a kerékpártároló fölött van egy térfigyelő kamera is, nahát.