Soproni háziorvos: nem szabad az utcán eldobálni a maszkot és a gumikesztyűt!
Az új típusú koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében Magyarországon, így Sopronban is kötelező a maszk, vagy az arcot eltakaró eszköz viselése üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön. Ebből kifolyólag sokkal többen és gyakrabban hordan…
Családi pihenő park várja a látogatókat Sarródon
A Fertő-táj világörökségi térség több helyszíne is megújul a Széchenyi 2020 program keretében, összesen mintegy 350 millió forint értékű Európai Uniós támogatásból. A Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt., mint konzorciumvezető, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-vel és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal együttműködve valósítja meg a fejlesztéseket, melyeknek egyik eleme a sarródi családi pihenő park is várja már a látogatókat. A Sopron – Fertő kiemelt turisztikai térség világörökségi értékei újulnak meg a projektnek köszönhetően. Az idegenforgalmi célú fejlesztések célja, hogy a térség mindez idáig rejtett kincseit is bevonja a látnivalók sorába. A fejlesztésnek köszönhetően a térségbe látogatók figyelme a világörökségi helyszín kis településeinek értékeire is ráirányul majd. Ezúttal a projekt egyik elemeként megvalósuló sarródi családi pihenő parkot adták át a látogatóknak. A Fertő – Hanság Nemzeti Park szívében található településen kialakított pihenőpark mind a világörökségi értékeket kereső látogatók, mind pedig a kerékpáros turisták és a környékbeliek számára kedvelt pihenőpont lehet a jövőben. A gyerekeket izgalmas élményelemekkel gazdagított játszótér várja, amelynek részletei a Fertő – tájat és annak élővilágát tükrözik vissza. Az aktív kikapcsolódást kedvelő felnőttek pedig a szabadtéri sporteszközökön mozgathatják át magukat. A projektnek köszönhetően a világörökségi térség öt településén valósulnak meg fejlesztések: Hamarosan elindul a Fertőrákosi Kőfejtő és […]
Operatív Törzs Sopron – fontos információk az óvodalátogatásról és az idősotthonokról
“Valamennyi érintett szerv ura a helyzetnek. Bár folyamatosak az enyhítések, de a veszély nem múlt el.Továbbra is fontos a fegyelmezett magatartás: a fizikai távolságtartás, a védőeszközök viselése, a higiéniai szabályok betartása” – írta közösségi old…
Elkészült a sarródi családi pihenő park
A Fertő-táj világörökségi térség több helyszíne is megújul a Széchenyi 2020 program keretében, összesen mintegy 350 millió forint értékű Európai Uniós támogatásból. A Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt., mint konzorciumvezető, a Magyar …
Teljesen új programelemekkel nyit az Esterházy kastélypark – GALÉRIA
2020. május 21-től vezetett szabadtéren, parktúrákkal várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastély és látogatható a Cziráky Margit Rózsakert is.