Sikeresen izolálták a koronavírust Magyarországon
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában sikeresen izolálták a koronavírust, Magyarországon először – jelentette be az országos tiszti főorvos kedden Budapesten, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős oper…
Soproni tűzoltók szabadították ki az őzet szorult helyzetéből
A soproni hivatásos tűzoltókat egy kerítés kapujának rácsai közé szorult őzhöz riasztották ma délelőtt Sopronban a Vadas Jenő utcába.
Véget ért a kosárlabda szezon
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége úgy döntött, hogy minden korosztályban befejezettnek nyilvánítja a szezont, és bajnokot sem hirdet. A Sopron Basket így egy Magyar Kupa győzelemmel int búcsút a szezonnak, illetve ha bajnoki címet nem is szerzett, elmondhatja magáról, hogy 20 győzelem mellett mindössze egy vereséget szenvedett a magyar bajnokságban, és magabiztosan nyerte meg az […]
Lezárni a szezont
Az MKOSZ mai rendkívüli ülésén hozott döntés értelmében, a 2019/20-as idényt befejezik és sem bajnokot, sem kiesőt nem hirdetnek Az MKOSZ döntésének ismeretében ügyvezetőnk Pojbics Szabolcs a következőket mondta: – a jelenlegi első és legfontosabb feladat, hogy mindenkivel megnyugtató módon tudjuk klubon belül is lezárni a szezont, valamint, hogy az egyre csökkenő, szűkülő légiközlekedési lehetőségek […]
Befejezettnek nyilvánítja az összes 2019/20-as bajnokságot az MKOSZ
MKOSZ KÖZLEMÉNY! A koronavírus terjedése miatt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége március 13-án felfüggesztette valamennyi versenysorozatát az utánpótlás korosztályokkal bezárólag. A továbbiakról március 17-én tartott értekezletet az elnökség, a veszélyhelyzetre való tekintettel internetes kapcsolat segítségével. A szövetség előzetesen megkérdezte az első és második vonal klubjait arról, hogy miként állnak a bajnokság folytatásához. A beérkezett vélemények […]