Lezárni a szezont
Az MKOSZ mai rendkívüli ülésén hozott döntés értelmében, a 2019/20-as idényt befejezik és sem bajnokot, sem kiesőt nem hirdetnek Az MKOSZ döntésének ismeretében ügyvezetőnk Pojbics Szabolcs a következőket mondta: – a jelenlegi első és legfontosabb feladat, hogy mindenkivel megnyugtató módon tudjuk klubon belül is lezárni a szezont, valamint, hogy az egyre csökkenő, szűkülő légiközlekedési lehetőségek […]
Befejezettnek nyilvánítja az összes 2019/20-as bajnokságot az MKOSZ
MKOSZ KÖZLEMÉNY! A koronavírus terjedése miatt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége március 13-án felfüggesztette valamennyi versenysorozatát az utánpótlás korosztályokkal bezárólag. A továbbiakról március 17-én tartott értekezletet az elnökség, a veszélyhelyzetre való tekintettel internetes kapcsolat segítségével. A szövetség előzetesen megkérdezte az első és második vonal klubjait arról, hogy miként állnak a bajnokság folytatásához. A beérkezett vélemények […]
A következő napokban a több százat is elérheti a koronavírus-fertőzöttek száma
Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetője kijelentette, 15- és 6 óra között zárva kell tartani a vendéglátóhelyeket. Életbe léptek a tegnap bejelentett szigorítások – tette hozzá. Elmondta, az időseket csalók is veszélyeztetik….
Koronavírus – vége a kosárlabda bajnokságoknak
Véget ért a bajnokság a női és férfi élvonalbeli, és másodosztályú csapatoknak is. A Magyar Kosárlabdázók Szövetsége úgy döntött, hogy befejezettnek nyilvánítja a 2019/2020-as bajnokságokat minden korosztályban, mindkét nemben. Bajnokot nem hirdetnek, …
A soproni tűzoltók megmentették “Bambit”!
Tűzoltók szabadítottak ki szorult helyzetből egy őzet, március 17-én délelőtt Sopronban – számol be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook oldala. A párosujjú patások rendjébe tartozó állat őshonos a közeli erdőkben, így a városon …