Koraszülöttek világnapja
Magyarországon minden tizedik gyermek a 37. terhességi hét előtt, koraszülöttként jön a világra. Jelentős hányaduk a gondos orvosi ellátás ellenére is maradványtünetekkel cseperedik fel. Idén november 17-én, a Koraszülöttek Világnapján a korai kötődés …
Szakmák Délelőttje – A jó szakma a siker titka!
Szakmák Délelőttje – ezzel az elnevezéssel izgalmas program várja a pályaválasztás előtt álló 7.-8. osztályos diákokat november 21-én, szerdán 9 és 14 óra között a Soproni Szakképzési Centrum hat tagintézményében.
Egészségügyi szakdolgozók értekeztek Sopronban
Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a Soproni Gyógyközpont szervezésében a Szakdolgozók Tudományos Értekezletét, amelynek a Liszt Ferenc Központ adott otthont. A megnyitóünnepségen Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok, Dr. Korányi László, a Gyógyköz…
Méhcsaládokra alapozott biomonitoring rendszer fejlesztése a Soproni Egyetemen
A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának kutatói, ipari partnerek bevonásával 2015-ben méhcsaládokra alapozott biomonitoring rendszer fejlesztésébe kezdtek.
Szakmák Délelőttje- A jó szakma a siker titka!
Izgalmas program várja a pályaválasztás előtt álló diákokat november 21-én, a Soproni Szakképzési Centrum hat tagintézményében. „A jó szakma a siker titka!”, ezt a szlogent választottuk a rendezvény mottójának – emelte ki Králik Tibor főigazgató a programmal kapcsolatban. – Meglátásom szerint a magyar gazdaság jól fejlődik, egyre nagyobb az igény a jól képzett munkaerő iránt, […]