Sopron.info.hu

SVSE: Elképzelhető hogy jövőre a megyei bajnokságban küzd a csapat

  2018 máj 25 / #hírek

Több furcsaság illetve mondjuk úgy, hogy szemmel láthatóan amolyan hírzárlat szerű öleli körül Sopron NBII-es labdarúgócsapatát a Soproni Vasutas Sport Egyesületet, ahol ugyan korábban már kiszivárgott a hír miszerint március óta gondok vannak a fizetésekkel, azonban most már ott tart a dolog a hírek szerint, miszerint az NB III-as indulás is veszélybe került. Ez utóbbinak az alapja az, hogy a harmadosztályú induláshoz szükséges licenc engedélyt kérelmet se nyújtotta be a klub, pedig ennek határideje 2018. május 25-én lejárt. Ez a hír egyben azt is jelenti, hogy az idén még a másodosztályban “vitézkedő” vasutasok a következő idényt akár a legalacsonyabb megyei osztályban tölthetik, ahonnan pedig rögös és küzdelmes út vezet ismét a nemzeti bajnokságba. . . Mindezekre a csakfoci.hu világított rá az egyik cikkében, akik április közepe óta figyelik a soproni történéseket és akik az elsők között világítottak rá arra is, hogy a klubnál már ígéret sincs a fizetésekre és a tartozások rendezésére. A portál úgy tudja, hogy a futballisták azóta sem kaptak pénzt bár volt ígéret rá, hogy ha pozitívan alakul a helyzet most csütörtökig akkor megkapják a járandóságukat, azonban úgy tűnik nem történt semmilyen változás. .  .  A következő idénnyel kapcsolatban azt írja a labdarúgással foglalkozó portál, hogy információik szerint […]


Ingyen virágpalántákat kaptak a Sopronkőhida-Tómalom-Jánostelep városrészben élők

  2018 máj 24 / #hírek

Már komoly hagyományokkal rendelkezik – hiszen 10 éve minden évben megszervezik – a  Sopronkőhida-Tómalom-Jánostelep Településrészi Önkormányzat szervezésében a tavaszi virágosztást, ahol mindig izgatottan várják a helyiek ezt a napot.  Ebb…


Sopronban nyitja meg második superstore koncepciójú üzletét az Auchan

  2018 máj 23 / #hírek

Új superstore formátumú üzlettel erősíti dunántúli pozícióját az Auchan idén ősszel Sopronban. Az országosan közel 7000 főt foglalkoztató áruházlánc előnyös feltételekkel és számos juttatással munkatársakat is keres új üzletébe. A soproni üzlet a magyarországi Auchan áruházlánc új üzletkoncepciója szerint, superstore formátumban nyitja meg kapuit az áprilisban Budapesten megnyílt első ilyen Auchan egység után másodikként az országban. Az áruházlánc jól megközelíthető helyen, a szupermarketek kínálatánál jelentősen szélesebb áruválasztékot, kedvező árakat és innovatív vásárlási megoldásokat kínál majd. A friss élelmiszer mellett szezonális és nem élelmiszer típusú termékek is helyet kapnak a polcokon, így a havi- és a napi bevásárlást egyaránt könnyen, egy helyen intézhetik a családok. „Új áruházunkkal nem csak az Auchan márkát hozzuk el a soproniaknak, hanem munkáltatóként is bemutatkozunk a régióban. Vállalatunk fontos alapelve, hogy kollégáinknak olyan karriert biztosítsunk, amelyben kiteljesedhetnek, értékes munkát végezhetnek és egy befogadó csapat tagjaként jól érezhetik magukat. Már nagyon várjuk, hogy itt, Sopronban is bővíthessük kollégáink közösségét” – mondta el a hamarosan nyíló áruház kapcsán Széll Hajnalka, az Auchan Retail Magyarország országos HR-igazgatója. Elsőként a budapesti X. kerületben nyitott ilyen üzlet FORRÁS: AUCHAN RETAIL   Az újonnan megnyíló superstore a budapesti után a második lesz az Auchan ilyen formátumú üzletei sorában. Az áruházlánc jelenleg 19 hipermarketet, 18 […]


A tehetségek utat törnek maguknak Fertőrákoson!

  2018 máj 22 / #hírek

Igaz nem tartozik a felkapott “látványsportok” közé, mégis példaértékű az a munka, ami az olyan egyesületeknél zajlik mint például a Fertőrákosi Lövészklub. Az egyébként nagy hagyományokkal rendelkező egyesület – hiszen alapítási éve 1969-re tehető – az elmúlt években folyamatosan szállítja a felnőtt mezőnyben a jobbnál jobb eredményeket, de nem elhanyagolható tény az sem, hogy  nagy hangsúlyt kap náluk az utánpótlásnevelés is. Ez utóbbit mi sem igazolhatná jobban, minthogy két ifjúsági versenyzőjük  Rosenacker Jázmin és Rácz Balázs évről-évre egyre komolyabb eredményekkel öregbíti az egyesület és Fertőrákos sporthírnevét is. . Fekete Zsolt klubvezető (j) kiemelten fontosnak tartja az utánpótlásképzést, akik közül Rosenacker Jázmin (k) és Rácz Balázs (b) igazán szép eredményekkel öregbítik Fertőrákos hírnevét is. / fotó: cyberpress.hu Az egyesület vezetőjétől Fekete Zsolttól megtudtuk, hogy jelenleg 50 tagja van a lövészklubnak, ahol kisöbű (0.22 cal) sportpuskával, pisztollyal, valamint légfegyverekkel és tradicionális íjjal való lövészetre van lehetőség, melyeket vizsgázott lövészetvezetők tartanak minden vonatkozó biztonsági előírás betartásával. Elmondta, hogy a bár maga a versenyzői mezőnyük a taglétszámnál jóval kisebb, azonban az elért sikereknek a teljes tagság együtt örül, ami azt is jelzi, hogy egy igazán aktív és baráti közösség alakult ki az elmúlt években, ahol igazi közösségi élet is zajlik az edzések mellett. Mindennek az […]


Megnyitott a diszkont töltőállomás az Aldi parkolójában!

  2018 máj 22 / #hírek

Ahogyan arról korábban is szót ejtettünk, a Győri úti Aldiban nyitottak az országban elsők közt önkiszolgáló üzemanyagtöltő állomást. A négyállásos, fedett benzinkútra az ÖMV szállítja a naftát, s valóban diszkont áron mérik annak literjét is:

Gázolaj…


%d bloggers like this: