Női kosárlabda Euroliga – A Sopron lelépte a Galatasarayt
A Sopron Basket hazai pályán 73-44-re legyőzte a török Galatasarayt szerdán a női kosárlabda Euroliga 13. fordulójában. Az elmúlt három idényben rendre négyes döntőbe …
Ismét Barcza Attilát indítja a Fidesz a választásokon
A Fidesz országos választmánya döntött az áprilisi országgyűlési választásokon induló egyéni jelöltekről. Győr-Moson-Sopron megyében öt választókerület van, amelyekben az alábbi jelöltek az indulók: vk. …
A lelkész, aki mindent feláldozott a lelkiismeretéért
Sopronban született a zsidó származású Remete László, akit 1944 karácsonyán az adventi istentiszteletről hurcolt el a Gestapo. Bűne az volt, hogy keresztény ember maradt a …
Demonstráció lesz Sopronban a “Kiemelt beruházások” ellen!
Tiltakozó demonstrációt hirdetett meg a Civil Kollégium Alapítvány (CKA) a “Stop! Kiemelt beruházások” kampányának keretein belül. Az esemény helyszíne ezúttal Sopron lesz, az előzetes információk …
Ágazati összefogással újulnak meg a Soproni Egyetem Képzései
Jelentősen átalakítja és fejleszti az erdőmérnök és a faipari mérnök-képzést, valamint a természetvédelmi, vadgazda mérnöki, illetve földmérő és földrendező mérnöki szakok szerkezetét a Soproni Egyetem. …