Sopron.info.hu

Sopronban járt Geert Wilders, akinek a fél muszlim világ a fejét követeli!

  2018 jan 29 / #Soproni Hírek

Megerősített biztonsági kíséret mellett érkezett Sopronba vasárnap délután Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője aki az általa írt “Halállistán – Az iszlám háborúja a Nyugattal és velem” című könyvének a bemutatója apropóján jött a leghűségesebb városba.  fotó: cyberpress.hu / Leczovics Zsolt A tavalyi választásokon egyébként a második helyet elérő holland politikus a nézetei miatt mondhatni az egész világon életveszélyben van, hiszen az iszlámmal kapcsolatban éles hangon megfogalmazott kritikái miatt gyakorlatilag a fél muszlim világ a fejét követeli, és ha őszinték vagyunk akkor kimondhatjuk, gyakorlatilag sehol sem lehet már biztonságban. Sok radikális szervezet, mint az al-Kaida, a tálibok vagy az Iszlám Állam a halállistájára tűzte Gerrt Wilderst, mert a muszlim törvények szerint Mohamed kritikája halálbüntetést érdemel, ő maga pedig  az iszlám és Mohamed igencsak éles kritikusa. Éppen ezért bármerre is jár, szükséges számára a kiemelt biztonsági védelem, ahogy ez most Sopronban is volt. fotó: cyberpress.hu / Leczovics Zsolt A pótszékekkel teletűzdelt teltházas soproni előadáson Geert Wilderst hatalmas taps fogadta Sopronban, aki üdvözlő szavai után azonnal a lényegre is tért, és pontokba szedve adott elő a közönségnek olyan háttérinformációkat és egyéb gondolatokat amelyek mind a kötetéhez kapcsolódnak. Kiemelte, hogy célja politikusként, hogy biztos legyen abban, hogy mások nem fognak osztozni abban amit ő átél, azonban kötelességének tartja azt, hogy […]

IGEEEEN! EZ AZ! Továbbjutott a SativuS! (videók)

  2018 jan 28 / #Soproni Hírek

Szombaton este a DUNA TELEVÍZIÓ közvetítette A DAL című műsor második válogatóját, amelyben ahogy azt korábban írtuk a helyi illetőségű SativuS-nak szoríthattak a térségünkben élők. Nagy volt az izgalom, hiszen igazán erős mezőnyben kellett bizonyítaniuk a fiúknak, hogy igenis igény van a hip-hop stílusba kevert magyar népzenére. A zsűrinek összességében tetszett is a produkció és az mellett, hogy pár jó tanácsot is tolmácsoltak a srácoknak viszonylag elfogadható pontszámot osztottak, ami azonban nem volt elég az első ötbe kerüléshez és a közönség szavazatok miatt szoríthattunk a csapatnak. A közönség azonban hálás volt, így a Sativus “LUSTA LÁNY” című nótája továbbra is versenyben van, és továbbjutott A DAL 2018-as elődöntőjébe! A szombati produkció megtekinthető itt:  SativuS – Lusta lány (A Dal 2018 második válogató) SativuS – Lusta lány (A Dal 2018 második válogató) Zeneszerző: Szabó Márton Szövegíró: Pájer Gábor A soproni zenekar Lusta lány című dalával indul A Dal 2018 színpadán. A zenekar tagjai azonban már gyermekként elkezdtek zenélni. A Dal 2018 – Magyarország legjobb dala. 2018. január 6-tól, majd január 20-tól élőben a Duna csatornán. Az eredményhirdetés pedig itt:  A Dal 2018 – második válogató, eredményhirdetés A Dal 2018 – második válogató, eredményhirdetés A Dal 2018 – Magyarország legjobb dala. 2018. […]

Felújítják a közutakat, új aszfalton Sopronban és környékén is!

  2018 jan 27 / #Soproni Hírek

A Magyar Közút 2018. évi útfelújítási programjából kiderül, kormányzati finanszírozásból összesen 100 milliárd forintot költenek útfelújításra, de a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program uniós forrásából is számtalan helyszínen építenek új aszfaltburkolatot. A százmilliárdos hazai forrású büdzsét tavaly kezdte meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal közösen az állami közútfenntartó, de 2016-ban is már országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újult meg. Az idei évre jutó szakaszokat szedtük össze az alábbi táblázatban, ami többek közt érinti a 84-est Újkér és Nemeskér – Egyházasfalu térségében, valamint a soproni elkerülő a Balfi út körforgalom és a körzős körforgalom között. Érinti még a várost a Győri út felújítása 449 méteren, a Harkára vezető út, a Kőszegi úti körforgalomtól közel 4,4 kilométeren. Hazai finanszírozású projektek, az utak számával és jelével, megnevezésével, valamint érintett szelvényeivel: 84 Balatonederics-Sárvár-Sopron másodrendű főút 90+100 92+700 2 600 m 84 Balatonederics-Sárvár-Sopron másodrendű főút 119+750 121+140 1 390 m 85 Győr-Nagycenk másodrendű főút 0+000 1+550 1 550 m 8501 Öttevény-Lébény összekötő út 2+800 5+500 2 700 m 8507 Jánossomorja-országhatár összekötő út 2+240 2+900 660 m 8526 Kópháza-Balf-Fertőrákos összekötő út 0+530 1+461 931 m 8611 Kapuvár-Beled-Celldömölk összekötő út 0+000 1+816 1 816 m 8614 Cirák-Tompaládony-Zsira ök. út 27+440 29+900 2 460 m 86107 […]

Soproni srácok A DAL 2018-as mezőnyében!

  2018 jan 26 / #Soproni Hírek

Évről-évre egyre népszerűbb A DAL című zenés megmérettetés a közszolgálati televíziós műsor kínálatban, amelynek nem kisebb a főnyereménye, minthogy a győztes hazánkat képviselheti az aktuális Eurovíziós Dalfesztiválon. Ebben az esztendőben közel négyszáz produkcióból válogatta ki a szakértő zsűri azt a harmincat, amelyek adásban is bizonyíthatják azt, hogy az általuk előadott szerzemény az, amelyik 2018-ban elnyeri a végső bizalmat arra, hogy Portugália fővárosában Lisszabonban elkápráztassa Európát Magyarország színeiben. Örömteli hír, hogy ebben az esztendőben a soproniakat is képviseli egy csapat a hazai megmérettetésen, mégpedig a térségünkben már jól ismert SativuS,  akiket szerintünk nem is kell különösebben bemutatni azoknak, akik nyomon követik a helyi zenei életet,  hiszen valljuk be jól csengő név ez már mifelénk, a videoklipjeik pedig magukért beszélnek.  Ez persze nem is csoda, hiszen a csapat magja még 2002-ben alapította meg a zenekart, ami aztán szépen lassan kiforrta magát és köszönhetően a hosszú  kitartó munkájuknak és lelkesedésüknek egyre nagyobb ismeretséget hozott számukra. Az évek alatt persze voltak tagcserék, de Piszkos és Curta a két alapító soha nem adta fel, sőt folyamatosan dolgoztak azon, hogy kialakítsanak egy olyan bővebb csapatot, ami harmonikusan képes hosszabb távon is együtt dolgozni. A jelenlegi formáció, amely hattagú a tavalyi esztendőben alakult ki és olyannyira jól […]