Sopron.info.hu

WTA-vb – Babos ismét döntőt játszhat párosban

  2018 okt 27 / #hírek

A címvédő Babos Tímea vasárnap ismét finálét játszhat párosban a szingapúri tenisz WTA-világbajnokságon, miután francia társával, Kristina Mladenoviccsal döntő rövidítésben legyőzték a Ashleigh Barty, CoCo Vandeweghe ausztrál, amerikai duót a szombati elődöntőben. kép forrása: wtatennis.com Az első játszmában egy-egy gyors brék után fej fej mellett haladtak a felek 6:6-ig, így jöhetett a rövidítés. Ebben jobbára a rivális vezetett, s 6-5-nél sikerült értékesítenie a második szettlabdáját, így 47 perc alatt előnybe került. A folytatásban aztán már Babosék irányítottak, kétszer is elvették az ausztrál, amerikai kettős szervajátékát, a sajátjukat pedig csak egyszer veszítették el, így további 38 perc elteltével egyenlítettek. A döntő szakasz, amely az egyik fél tizedik pontjáig tartó szuper tiebreak volt, izgalmasan alakult, ugyanis Babosék 6-1-es vezetése után jött a fordítás, Barty és Vandeweghe 7-6-ra átvette a vezetést. Innen 8-8-ig együtt haladtak, s először a második helyen kiemelt Babos és Mladenovic jutott meccslabdához, amelyet egyből ki is használt, így bejutott a fináléba. Az idei US Open döntőjében Barty és Vandeweghe nyerte a két kettős párharcát, így Baboséknak most sikerült visszavágniuk. “Nagyon örülök a mai meccsnek, nyilván a US Open döntőjének elvesztése után nehéz mérkőzésre számítottunk” – nyilatkozta hivatalos honlapján Babos Tímea. “Mint mindig, most is tele volt érzelmekkel a meccs, […]


Helyi derbi: Soproni FAC 9400 SE. – SC. SOPRON 0-11 (0-4)

  2018 okt 27 / #hírek

Egészen október végéig kellett várni arra, hogy a Duna Takarék Megyei I. osztályban szereplő két soproni csapat egymás ellen lépjen pályára, amit egy kicsit beárnyékolt ugyan az esős idő, azonban így is szép számú közönség előtt, egy jó iramú mérkőzést láthattak a kilátogatók.  fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu Ha őszinték akarunk lenni, akkor már az első percekben nyilvánvalóvá vált a két csapat közötti különbség, hiszen a “vendég” SC. Sopron szinte azonnal uralta a pályát, majd a hetedik percben góllal is  jelezte, hogy a három pontért érkeztek a SFAC otthonába. A helyenként parázs párharcokkal tűzdelt első negyvenöt perc aztán négygólos vendég előnnyel zárult. A mérkőzés második félideje szinte az elsőt idézte, hiszen ismét gyorsan betalált a SC. Sopron, és mondhatjuk ott folytatódott a meccs, ahol a félidő előtt abbamaradt. A Káposztás utcaik támadtak és uralták a mezőnyt, a SFAC játékosai pedig tisztes helytállással védekeztek és időnként próbáltak egy-egy kiugratással kontrázni, azonban ez inkább kevesebb mint több sikerrel járt. A folytatásban az SC. Sopron szép támadásokat vezetett, majd még hat góllal terhelte meg az Anger rétiek hálóját. Összességében két sportszerűen játszó csapatot láthattak a nézők, ahol a végén egy dologban mind a két szurkolótábor egyetértett, mégpedig abban, hogy Sopronban maradt a három […]


WTA-vb – Babosék párosa könnyedén jutott az elődöntőbe

  2018 okt 26 / #hírek

Babos Tímea oldalán a francia Kristina Mladenoviccsal könnyed győzelmet aratott a szingapúri tenisz WTA-világbajnokság párosversenyének negyeddöntőjében.

kép forrása: wtatennis.com

A második helyen kiemelt kettős – amelyben Babos címvédőként já…


Október 26-án, pénteken 13 órakor nyit a műjégpálya!

  2018 okt 25 / #hírek

A nyitás napján a belépés ingyenes! Családi jeges nap címén hirdette meg a Soproni Műjégpálya hivatalos facebook oldalán az idei szezon nyitását, mely október 26-án, pénteken lesz 13 órakor.   A belépés ezen a napon ingyenes lesz. A helyszín a megszokott lesz: Novomatic Aréna mögötti területen: Sopron, Lackner Kristóf utca 48. Idén is számos színes […]


Soproniak néznek farkasszemet egymással szombaton!

  2018 okt 25 / #hírek

Bátran mondhatjuk, hogy egy pikáns helyi focicsemegére számíthatnak azok, akik kilátogatnak szombaton az Anger réti sporttelepre, ahol 14.00 órai kezdettel a város két,  a Duna Takarék Megyei I. osztályban szereplő csapata küzd majd meg egymással. A So…