A Depeche Mode együttes közterületi szobor-székét avatják Sopronban
A Telekom VOLT Fesztivál szervezői már 2011 óta ajándékoznak olyan közterületi szobor-széket Sopron városának, amelyeket az itt fellépő sztárok dedikáltak, így a város utcáit járva bizony már sok helyen feltűnnek ezek a jópofa emlékszékek. A 2018-as f…
Eu(ro)fória – Európai kórusmuzsika két kórusra
A Világjáró Kórusbérlet harmadik, s egyben utolsó állomása Európa. 2019. június 23-án, vasárnap 15 órakor egy egészen különleges koncert várja a soproni Szent Imre templomba látogatókat. A soproni Kórus Spontánusz a 2018/2019-es évadban útjára indította történetének első, három hangversenyből álló saját bérletsorozatát, amely igazán nagy sikert aratott. Mind az első, mind a második koncertre rengeteg érdeklődőt vonzott […]
Jön! Június 8-án ismét Sopron Zenél
Idén is számíthatunk az Utcazene fesztivál karneváli hangulatára Sopron különböző pontjain. A rendezvény során több mint 20 produkció mutatkozik meg, 4 helyszínen egy időben. Emellett az idén 50 éves Woodstock fesztiválra emlékezve jubileumi műsorral készülnek a Soproni Zenész Barátok, és az est fénypontjaként az Intim Torna Illegál zenekar lép színpadra az idén 25 éves HofferSuli […]
A művész olyan, mint egy tolmács
Haydn végtelen humora és finom érzéke elevenedik meg elismert művészek tolmácsolásában Fertődön. “A szerző és a közönség között közvetít egy olyan nyelven, amit ő jól ismer, és ahogy a tolmács is szabadon válogathat a különböző szinonimák, mondatformálási eszközök között, …Mert végső soron a zenénk célja ez: valamit közölni, elmondani egy olyan univerzális nyelven, amit bárki […]
Színházzal, slammel, inspiráló beszélgetésekkel erősít a Telekom VOLT
A Telekom VOLTon – a zene mellett – mindig fontos szerepet kaptak az olyan nappali programok is, melyek során a