Sopron.info.hu

a(az) zene kategória archívuma

Megjelent a soproni Pair o’ Dice zenekar legúja...

A már 7 éves soproni zenekar nem tétlenkedik az idén sem, hiszen aktívak a srácok.  A közelmúltban készült el az “EMLÉK” című  legújabb dalukhoz készült  videoklip, amelynek  témája egy személyes rossz emléket boncolgat, amiről  a zenekar frontembere Szokodi Zoltán beszélt bővebben. . . ” Körülbelül 15-20 évvel ezelőtt történhetett, betegen feküdtem otthon és drága anyukám ápolt egész éjjel. Tudjátok, hideg borogatás, ezer takaró, anya simiz, énekel, meg minden ilyesmi, amit egy 40 fokos lázzal otthon fekvő gyerek teste megkíván.  Lázálmok gyötörtek, amiket sosem fogok tudni elfelejteni. Mondjuk ezzel még meg is tudnék barátkozni, de sajnos azóta nem tudok úgy elaludni, hogy csend van körülöttem, valaminek szólnia kell, különben újra és újra ott találom magam. “ A zenekar a sok elmaradt koncert idejét most lemezírással tölti és a terveik szerint télen vagy a jövő év kora tavaszán már napvilágot is fog látni! A legújabb “Emlék” című számunkban is megfigyelhető, hogy kicsit a keményebb vonal felé vesszük az irányt a fiúk,  ami nagy valószínűséggel az új nagylemez egészére is jellemző lesz!- tudtuk meg a “titkot” a srácoktól. . Pair o’ Dice – Emlék (Official Music Video) 2020 Koncertszervezés: Pohl Dávid / +36 70 941 9312 / pohl.david93@gmail.com Pair o’ Dice – Emlék […]

további részletek

Road Movie nappal indul a Telekom VOLT Fesztivál

Ákos és Rúzsa Magdi nyitja a VOLTot. Június 30-án Road Movie sorozat első, élő koncertprogramjával indul a Telekom VOLT Fesztivál Sopronban. A délután 5-kor kezdődő programban egész estés koncertet ad Ákos, Rúzsa Magdi, a Hiperkarma, a Kelemen Kabátban, házigazdaként pedig a Moby Dick és a VOLT rezidensének számító Dj Jokó lép színpadra. A Road Movie […]

további részletek

Jazz & Bor Ex-soproni meglepetésvend...

Fény derült a sokáig titokzatos infóra, vagyis hogy ki lesz Kónyai Tibor meghívására a meglepetésvendég a szombati Jazz & Bor koncerten a Liszt Központban: nos, a soproni születésű Kollmann Gábor jazz-szaxofonos is színpadra áll a PincePontban. Kollmann Gábor jazz-szaxofonos A Jazz & Bor sorozat következő koncertjén február 15-én a csodaszép hangú Lilien énekel majd Kónyai Tibor virtuóz zongorajátéka mellett. A duó 2013-ban Sopronban alakult. Gyakran lépnek fel országszerte a legjelentősebb jazz klubokban, és egyre több koncert-meghívásnak tesznek eleget külföldön is. Kónyai Tibor Soproni zongoraművész – zeneszerző fúvósokból és vonósokból álló zenekarával, az Art Classic-kal hét szerzői lemezt jelentetett meg eddig. A felemelő és örömébresztő előadásukban ezúttal saját szerzemények, jazz standardek, különféle jazzesített műfajok, magyar darabok, francia, portugál és energikus latin dallamok szólalnak meg – a ’20-as évektől napjainkig. Lilien & Kónyai Tibor duó A Lilien & Kónyai Tibor duó ezúttal meglepetésvendéget is hívott a klubkoncertre: az ugyancsak soproni születésű Kollmann Gábor lesz az „ajándék”. Gábort legutóbb tavaly nyáron hallhattuk idehaza a Fertőrákosi Barlangszínházban a Budapest Jazz Orchestra vezetőjeként és szaxofon szólistájaként. A BJO az ország egyetlen képzett jazz-muzsikusokból álló big-band formációja, akik a jazz és a szving nagyköveteiként járják a világot, és persze a haza jazz-re nyitott pódiumokat is. Az […]

további részletek

A magyar élvonal a VOLTon

A Telekom VOLT – az erős nemzetközi felhozatal mellett – hagyományosan a hazai élvonalban lévő zenekarok és előadók legnagyobb seregszemléje,

további részletek

Sopronba igazolt a My Chemical Romance, a Bring...

Kész a Telekom VOLT Nagyszínpadának programja. Három élvonalbeli rockbanda, a My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és a

további részletek

Újra HS7 a Fishing On Orfűn

A legbarátságosabb fesztivál hírében álló Fishing on Orfű közzétette teljes zenei programját, a napijegyek értékesítése is elindult. Csak két koncert

további részletek

Iparoskodó és Budapest Bár a hétvégén!

A hétvégén családi és könnyűzenei program is várja a látogatókat a Liszt Központban. Ha valakinek még nincs programja hétvégére, mindkettőt

további részletek

Gryllus Vilmos Sopronban

A Maszkabál című gyermeknek szóló műsorával lép fel Gryllus Vilmos a GYIK Rendezvényházban. A Maszkabál fülbemászó dallamaival, szívderítő szövegeivel és

további részletek

Egy az egybe, csak maga – Lovasi András szólóko...

30 év dalait mutatja be Lovasi András egy szál gitárral Sopronban a GYIK-ban. A Kispál és a Borz, Kiscsillag és

további részletek

„Legyen a gépnek halleluja” – 20 éves az Ékszer...

Az idén 20 éves Ékszerelmére albumot idézi meg a Quimby az ősszel indult koncert sorozattal, melyet Sopronban december 14-én láthatunk.

további részletek

Volt fesztivál official aftermovie PREMIER!

És eljött ez az idő is, ne legyetek szomorúak, hiába romlik az idő, hidegebbek a nappalok, de itt egy vidaó

további részletek

Jön a Mancs őrjárat Live! – a Novomatic Arénába

December 30-án élőben is találkozhatnak kedvenc kutyusaikkal a gyermekek!     A Nickelodeon csatornáról ismert, népszerű animációs TV-sorozat színpadi változata

további részletek