Csatornafedelet tettek a sínre, nyomoz a rendőrség

Vas csatornafedelet tettek a sínre a Sopron-Ebenfurt vasútvonalon, a rendőrség vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt nyomoz.

vonat

Ismeretlen tettes vagy tettesek pénteken 12 óra után egy 52 centiméter átmérőjű vas csatornafedelet tettek a Sopron-Ebenfurt vasútvonal 862-es vasúti kilométerénél a sínekre. Egy Ausztria felől érkező személyvonat nekiütközött a csatornafedélnek és tíz méteren tolta maga előtt, majd kilökte a vasúti töltés mellé – olvasható a közleményben.
Az ütközés miatt nem sérült meg senki és anyagi kár sem keletkezett, a vasúti közlekedésben sem okozott fennakadást az eset. A Soproni Rendőrkapitányság vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
A rendőrség kéri, hogy akinek információja van a bűncselekményről vagy az elkövetőkről, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányságon, vagy névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok egyikét. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.