Sopron.info.hu

Dr. Fodor Tamás polgármester évértékelője

  2018 jan 02 / #Soproni Hírek

Bátran mondhatjuk, hogy immár hagyományosan került sor Sopronban az újévi hangverseny előtt a polgármesteri évértékelőre, amely az idei esztendőben sem maradt el. Ez többek között azért hasznos, mert átfogó képet kaphatunk az elmúlt esztendő legfontosabb városi beruházásairól, fejlesztéseiről illetve arról is, hogy az új évben – ez esetben a 2018-as esztendőben – milyen fontos és jelentős feladatok állnak a város előtt.

Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere beszéde elején egy kicsit felidézte a múltat, amelyben elmondta, hogy mindannyian jól ismerjük, akik itt élünk, hogy a rendszerváltásig elzárt városként nem nagyon fejlődhettünk, az ebből következő főleg infrastrukturális elmaradottságunkat intenzíven ledolgozni csak a rendszerváltozás után 16 évvel kezdhettük meg. Tizenegy évvel ezelőtt erős többségi felhatalmazással, megkezdtük a város rendbetételét az élet szinte minden területén.  Világos volt számunkra, hogy csak átgondolt stratégiaijáig kidolgozott és összehangolt városfejlesztéssel lehet eredményt elérni. A fejlesztésekhez szükséges plusz forrásokat 2007-ben az uniós pályázatok és saját források biztosították, majd 2010-től a polgári Kormány nagyon komoly önerő támogatással járult hozzá a projektek megvalósításhoz, illetve az önkormányzati adósságátvállalással megszabadította a várost a korábban felhalmozott adósságtól.

Dr. Fodor Tamás kiemelte, hogy 2015-ben Sopronban indult az országos jelentőségű Modern Városok Program (MVP), mely a megyei jogú városok fejlesztését hivatott biztosítani. A MVP Sopron számára korszakos fejlesztési lehetőséget nyitott öt fő programpontban, amely fejlesztések kivitelezéshez a rendelkezésre álló összes pénzügyi forrás az M85-autóúttal együtt 250 milliárd Ft.  Ezek az alábbiak:

1.     Az M85 autóút megépítése,

2.     A belváros, útjai, homlokzatai, palotái és Szent Mihály templom megújítása;

3.     A Fertő part turisztikai fejlesztése, rehabilitációja;

4.     A Lőver infrastruktúrájánál fejlesztése és

5.     A város gazdasági infrastruktúrájának megerősítése.

A részletekre kitérve Sopron polgármestere elmondta, hogy az M85-ös autóút Csorna-Sopron szakasz kivitelezése állami finanszírozásban megkezdődött, több szakaszra bontva, több kivitelező céggel. A belvárosban folyik a közmű és díszburkolat építés és 2018-ban már csak a Szent György, Hátsókapu utca és a Bünker köz maradt hátra, amely munkálatoknak a befejezése 2018 nyarán várható.

A belvárosi homlokzatok, a Lenck, a Russ, villa és a szent Mihály templom a Sekrestyésházzal kivitelezési közbeszerzése folyik. A Zichy-Meskó palota tervezése még folyik, de ebben az évben megkezdődhet a kivitelezése.

Múzeumnegyed felújítási kivitelezése tavasszal megkezdődhet minden rendelkezésre áll. A Központi Bányászati Múzeum átvételét a város kezdeményezte.

Zöld város keretében megújul: a Kisvárkerület, a Széchenyi tér a Pap rét és új parkolóház épül az Árpád utcában. A Kisvárkerület közbeszerzése folyik. Széchenyi tér a Pap rét közbeszerzés előtt van. Az új parkolóház alatt folyik a régészeti feltárás.

A Fertő part tervezési munkái még folynak, a kivitelezés kezdete a 2018-as év második felében lesz.

A Paneurópai Piknik Emlékhely látogató központjának tervezése folyamatban van, a beruházás kezdete az év közepére várható.

A Lőver strand kivitelezése megkezdődött, a fedett uszoda közbeszerzése pedig folyamatban van.

Lőver kerékpárút kivitelezése tavasszal várható, a Jereván kerékpárút tavasszal befejeződik.

Az Alpin park tervezés alatt van.

Lőver-Balf gyógyhelyek környezetének fejlesztésé közbeszerzés eljárásban van.

Dr. Fodor Tamás hozzátette, hogy a soproni intézmények közül többnek az energetikai fejlesztései elkészült, de több óvoda bölcsőde fejlesztése is előkészítés alatt van. Iskolák esetében előkészítés alatt van a Lackner, Deák, Gárdonyi, Petőfi, Német Nemzetiségi és a Kozmutza fejlesztése. A Soproni Szakképzési Centrum is saját beruházásban végez korszerűsítéseket, melyek elsősorban energetikai fejlesztéseket tartalmaznak. Elkészült a Ferenczi J. utcai kollégium energetikai felújítása, amelyhez a város is hozzájárult. Kulturális intézmények közül a Gyermek és Ifjúsági Központ, a GYIK is fejlesztések előtt áll. Egészségügyi intézmény keretében a Selmeci utcában háziorvosi ellátó központ létesül, kiváltva a Kiss János utcai régi rendelőt. A Soproni Gyógyközpont Nővérszálló épülete energetikai korszerűsítéssel újult meg, valamint az intézmény részére alapítványi támogatással orvosi műszereket sikerült beszerezni. Mentőállomásunk ismét idén is új korszerű esetkocsival bővült, a jobb ellátás érdekében.

A városi útfelújítással kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy 2017-ben eddig megvalósult 27 km út, 2 km járda, 3 körforgalom és 141 db parkoló. A 2018-as  év végéig tovább folytatódik még az útfelújítás, a város több területén.

Sport beruházásban folytatódik a Városi Stadion tető lefedése a nyugati oldalon, a Jereván lakótelepen pedig már elkészült műfüves futballpálya, de ide kapcsolható az is, hogy folyamatban van a Sportaréna előtti közterület újjá építése, ahol már jó ütemben halad a kivitelezés.

Sopron Megyei Jogú Város nemzetközi kapcsolatai az elmúlt esztendőben is erősödtek, amelynek keretében hozzánk látogatott Kempten város delegációja a 30. évforduló alkalmából. Yichang kínai partnerváros viszonozta látogatásunkat, de járt nálunk India, Kazah és Izrael Köztársaság követei is.

Dr. Fodor Tamás megköszönte a város polgárainak, minden soproninak, hogy állhatatos, szorgalmas munkájukkal helytálltak, és támogatták a várost 2017-ben. Kiemelten megköszönte támogató munkáját  Dr. Szájer Józsefnek az Európai Néppárt alelnökének, Dr. Molnár Ágnes, és Firtl Mátyás országgyűlési képviselőknek és a Város Képviselőtestületének.

Zárszóként a polgármester elmondta:

Hiszem, hogy a soproniak, akarnak tenni családjukért, városukért és hazájukért, ahogy én is, a város vezetői az Önkormányzattal!

Ez a hit és elszántság vezessen mindannyiunkat a 2018-as esztendőben, hogy az előttünk álló korszakos városfejlesztéseket megvalósíthassuk Sopron és az itt élők javára.

Van mit féltenünk és van még mit befejeznünk!

E gondolatok jegyében kívánok a magam és a város nevében:

Minden soproni Polgárnak eredményes, boldog új esztendőt!