Sopron.info.hu

Egészségügyi szakdolgozók értekeztek Sopronban

  2018 nov 16 / #hírek

Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a Soproni Gyógyközpont szervezésében a Szakdolgozók Tudományos Értekezletét, amelynek a Liszt Ferenc Központ adott otthont. A megnyitóünnepségen Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok, Dr. Korányi László, a Gyógyközpont mb. igazgatója, Dr. Brekesné Dr. Ács Gabriella járási tisztifőorvos valamint Farkas Andrea, a Soproni Gyógyközpont ápolási igazgatója köszöntötte a részvevőket. A nyitógondolatok után külön köszöntötték a Soproni Gyógyközpont intézményeiben legalább 30 év szolgálati időt letöltött, a 2018-as esztendőben nyugdíjba vonult munkatársakat is, akiknek megköszönték áldozatos munkájukat. A kreditpontos továbbképzésén az előadások tematikája sokszínű volt, ahol  Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulója alkalmából elsősorban a higiéné és a betegbiztonság témakörével foglalkoztak és a sürgősségi ellátás különböző területeivel valamint  az életvégi ápolás-gondozás helyzetével és a rehabilitációval kapcsolatos témakörökkel.