Közzétette az ALDI Magyarországra érvényes bérezési rendszerét, amely az áruházlánc tájékoztatása szerint az egész országra értendő, tehát a fizetések régiótól függetlenül egyformák. Ez alapján egy kezdő ( heti 40 órás ) bolti eladó havi bruttó fizetése összesen 292 ezer forint, de a kiemelt, nagyforgalmú üzleteikben ugyanez bruttó 322 ezer forint.
kép: googlemaps
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. közölte: a béremelés után január 1-jétől a bolti eladók, valamint a logisztika területén az áru-összekészítők kezdő bére – heti 40 órás munkaidőben – meghaladja a havi bruttó 272 ezer forintot, ami cafeteriával és Erzsébet utalvánnyal egészül ki, így a bruttó járandóság több mint havi 292 ezer forint. Az összeg a cégnél töltött idővel arányosan nő, tíz év után az üzletekben dolgozók havi bruttó járandósága eléri a 372 500 forintot a cafeteria-elemekkel kiegészítve. Ugyanez a bértábla vonatkozik a biatorbágyi logisztikai központban dolgozókra.
A kiemelt, nagy forgalmú üzletekben magasabb a bolti eladók bruttó juttatása, a kezdők mintegy 322 ezer forintot, a tíz éve a vállalatnál dolgozók pedig 417 500 forintot kereshetnek.
A boltvezetők bruttó járandósága a cafeteria-elemekkel kiegészítve 517 ezer forintnál kezdődik, de a kiemelt boltokban elérheti a havi bruttó 844 500 forintot is.
A közleményben kiemelték: az áruházláncnál heti 20, 25, 30, 35 és 40 órás munkavégzésre is lehetőség van, a bolti területen a munkatársak 75 százaléka részmunkaidőben dolgozik, a legkedveltebb a heti 30 órás foglalkoztatottsági forma. A bolti munkatársak 10, a boltvezetőknek pedig 30 százaléka már tíz éve az Aldi munkavállalója, a magyarországi nyitáskor csatlakozó bolti dolgozók mintegy harmada most is a cégnél dolgozik.
Az Aldi Magyarország 2008-ban nyitotta meg első áruházát Magyarországon. Jelenleg 129 hazai áruháza van, és csaknem 3000 magyar munkavállalót foglalkoztat. A hálózatot tovább bővítik, ehhez növelni kell a dolgozói létszámot; a vállalat számos nyitott pozíciót kínál országszerte bolti munkakörbe, illetve a biatorbágyi központi raktárba – közölték.
- Csornai mérnök lesz az új kormány agrárminisztere ❗👇
- 🥶 Fagyhat reggel, és napközben is tartogat meglepetéseket az időjárás ⛅👇
- 🪚 Íme a legjobbak 👏👇
- „Város a Házban” – Soproni zenekarok a Magyar Zene Háza fesztiválján Városunk gazdag zenei életét mutatja be a Magyar Ze…
- 🖼️ A tárlat olyan másodperceket ragad meg, amelyek a hétköznapok rohanásában észrevétlenül suhannának el mellettünk 📸�…
- Köszönöm Sopron, remélem hamarosan újra találkozunk!🫶@Emlékek Éjszakája #fy #dj #DjAdonis #emlékekéjszakája #sopron
- Úszóverseny napi vlog Úszó OB 4. nap Sopron💚 #napivlog #vlog #verseny #egynap #uszas
- A Várhelyen is velünk él a történelem. 🍀 #Sopron
- #sopron #eskuvo #party #fy #eventgarden
- #lljunior #sopron #emlékekéjszakája❤️🔥
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
