Sopron.info.hu

Egy kutya tartja rettegésben a lakókat! De vajon a kutya a hibás?

  2018 feb 20 / #Cikkmix

Nem új a probléma, de talán most teljesedett ki igazán, hiszen több (zárt)csoportban is feltűnt hogy a képen látható kutya – amely időnként szabadon, a gazdája nélkül kószál a belvárosban – megtámadott egy kisebb kutyát illetve annak gazdáját is Sopron belvárosában. A támadás olyan mértékű volt, hogy a kiskutyát állatorvoshoz kellett vinni, de annak gazdája se úszta meg harapás nélkül. Az egyik állatszerető csoportban arra is fényt derült, hogy már többször volt probléma ezzel a kutyussal és volt olyan aki úgy menekült meg a támadástól, hogy egy másik járókelő kelt a védelmére és szállt szembe a támadó ebbel.

fotó: facebook

 

A keddi támadás után azonban az agresszív kutya – aki ellen elmondások szerint az elmúlt időszakban már több bejelentés is érkezett az önkormányzathoz és az eljárás is folyamatban van – most a gyepmesteri telepre került, amely által átmenetileg megoldódott a probléma. Fontos azonban hangsúlyozni szerintünk, hogy bár ezeket a támadásokat valóban a kutya követi el, de nem mehetünk szó nélkül a gazdájának a felelőssége mellett, aki ez esetben valljuk be a leginkább a hibás a kialakult helyzet miatt. Fontos hangsúlyozni, hogy csak olyan esetben tartsunk bármilyen állatot, ha valóban betudjuk tartani a felelős állattartás írott és íratlan szabályait, hiszen ilyen esetben a felelőtlenség a gazdát terheli és az elkövető tulajdonképpen maga is áldozat.

 

 

cyberpress.hu


%d blogger ezt szereti: