Hiába vezettünk még a félidõben, a második 20 percben csak 18 pontra futotta erõnkbõl, így nem kerülhettük el a vereséget a hosszabb kispaddal rendelkezõ olaszok ellen.
Egy szektornyi lelkes soproni szurkoló kísérte el csapatunkat az Euroliga második fordulójának velencei összecsapására, ahol az elsõ forduló két bravúrt elérõ csapata nézett szembe egymással. Betegségek és kisebb sérülések hátráltatták a felkészülésünket, de bíztunk magunkban és szurkolóinkban.
Az elsõ kosarat mi szereztünk ausztrál irányítónk révén, a folytatásban azonban inkább a hazaiak támadásai értek pontokat. A negyed közepén azonban egy szép sorozattal fordítottunk, így 12-8-as vezetésünknél már a Velence folyamodott idõkéréshez. A negyed hátralevõ részében magabiztosan õriztük a kiharcolt elõnyünket.
Felváltva hullottak a kosarak a második tíz perc elején, a vendégek inkább mezõnybõl, mi pedig a palánk alól próbálkoztunk. A 14. percben Ballardini büntetõivel utolért minket a Velence (24-24). Jeca triplájával és Kata büntetõivel pillanatok alatt visszavettük a vezetést (16. perc 25-29). A szünetig még rátettünk kettõt, így 6 pontos elõnnyel várhattuk a folytatást (35-41)!
Nem a mi elképzeléseink alakultak az elsõ percek, két perc alatt semmivé foszlott az elõnyünk. Székely Norbert azonnal magához rendelte játékosait (22. perc 42-42). Sajnos továbbra is sok hibát vétettünk a mérkõzés ezen szakaszában. A negyed közepén védekezést váltottunk, és zónával igyekeztünk zavart okozni az ellenfél soraiban. Hayden azonban jól érvényesítette testi fölényét, pontjaival 5 ponttal ugrott meg a hazai gárda (27. perc 49-44). A végén két pontra jöttünk fel, de még így is nyolc egységgel elvesztettük ezt a játékrészt (52-50).
Zsuzsi betörését követõen újra egyenlõ volt az állás, de Jokic nem sokáig tétlenkedett és egy középtávolival megszerezte a negyed elsõ olasz kosarát, amihez Hayden is hozzátette a magáét (33. perc 56-52). Jeca palánkos triplájával a 34. percben újra vezettünk, de csak egy pillanatra. Haydent nem tudtuk sajnos megállítani a palánk alatt, akire okosan rá is játszottak társai. A hajrá elõtt, a 36. percben mi kértünk idõt (62-59). Sottana triplájával hat pontra nõtt a különbség, miközben a nagy akarás több technikai hibát szült a részünkrõl. A végén már az idõ is siettetett minket. Ezúttal elmaradt a bravúr, jövõ héten javíthatunk a Villeneuve ellen.
Székely Norbert: „Nagyon hiányzott ma egy játékosunk a center rotációból!”
Umana Reyer Venezia – MKB-EUROLEASING SOPRON 70-59 (16-19, 19-22, 17-9, 18-9)
Velence, 1200 nézõ V.:Martin (ESP), Delestree (BEL), Milojevik (MAC)
Umana Reyer Venezia:Sottana 11/3, Andrade 2, Vujovic 5/3, Jokic 7, Hayden 23 Cs.: Ballardini 9/3, Giauro -, Nadalin 6, Coradini 3, Cirone 4
MKB-EUROLEASING SOPRON:Macleod 11, Honti 15/3, Holt 3, Milovanovic 11/6, Horti 12 Cs.: Eördögh 2, Horváth Zs. 5/3, Hadarics –
Statisztika
2-pontos dobószázalék: 26/55 47% ill. 14/39 36%
3-pontos dobószázalék: 3/7 42% ill. 4/8 50%
Büntetõ dobószázalék: 9/13 69% ill. 19/23 83%
Lepattanó: 36 (Hayden 9) ill. 33 (Horti 6)
Gólpassz: 5 ill. 5
Szerzett labda: 8 ill. 4
Eladott labda: 11 ill. 17
Falt: 18 ill. 17
wb-sopron.com
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- Így néz ki a KERTEM a brutális hőség után – pihenjünk is – ÚJ kerti bútorok
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Mobilos jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán!
