Sopron.info.hu

Első magyarországi Luther ábrázolás bemutatója Sopronban

  2018 ápr 07 / #Cikkmix

Nagyszerű művészettörténeti előadásban volt része a közönségnek Gálos Miklós művészettörténész, muzeológus jóvoltából. A bemutatót az est házigazdája, dr. Krisch András a Soproni Evangélikus Gyűjtemények gyűjteményvezetője nyitotta meg.

Megtudhattuk, hogy a kép egészen 2006-ig a helyi gyülekezet padlásán lapult. tudták róla, hogy valami szerzetest ábrázol, de a nagyon megrongálódott állapot miatt nem lehetett pontosan kivenni nagyobb részleteket. Akkor egy tudományos szimpóziumnak köszönhetően több szakember is megvizsgálta a képet. Így került kölcsönbe a Magyar Nemzeti Múzeumba ahol vállalták a festmény restaurálását cserébe a kölcsönért.

A kép az 500 éves reformáció kiállításnak is megbecsült darabja volt hiszen a legrégebbi ismert magyarországi Luther ábrázolás, 11 év után újra Sopronban. A rendezvényen közreműködött Bolla Emese aki az evangélikus énekeskönyv 388-as éneket énekelte el az egybegyűlteknek. Ez alkalommal került a a gyűjteménybe I. Lipót császár és magyar király restaurált festménye is.

 

 


%d blogger ezt szereti: