Az Eurobasket kiadta a női kosárlabda top 100-as listáját, melyen az eredményesség alapján rangsorolták a klubokat.
A legfrissebb európai női kosaras toplistán a 9. helyre küzdötte fel magát a Sopron Basket, ami nem kis teljesítmény. Olyan sztár-klubokat közelített meg ezzel városunk csapata, mint a nemsokára Sopronba látogató török Fenerbahce, a nemrég legyőzött cseh Prága, vagy épp a spanyol Girona.
A listát nem meglepő módon a tavalyi Euroliga-győztes orosz Dynamo Kursk vezeti, akik a hazai bajnokságukban és a nemzetközi porondon is mindenkit vernek, 199 pontot kaptak az Eurobasket listáján. A második helyre már jókora hátrányban (180 pont) a UMMC Jekatyerinburg került, míg a képzeletbeli dobogóra felkerült a török Yakin Dogu Universitesi is 179 ponttal.
A Sopron Basket 148 pontot elérve lett a 9. A magyar bajnokságra nézve is pozitív, hogy a top 100-ba bekerült még az Atomerőmű KSC Szekszárd a 17. helyen, a CMB-Cargo UNI Győr a 38.-on, a DVTK Miskolc az 54.-en, a Zalaegerszeg ZTE NKK a 84.-en, valamint a PEAC-Pécs a 100.-on.
A tabella 4. helyén áll az a Fenerbahce, akik ellen az Euroliga Final Four-ba jutásért játszik majd a Sopron Basket. A két győzelemig tartó párharc első mérkőzése február 28-án este 18 órakor Sopronban lesz, majd egy héttel később Isztambulban folytatódik. Ha döntetlen lesz az állás, március 14-én ismét Sopronban dől el a legjobb 4-be jutás sorsa.
- Híradó – 2026.04.13. – Hétfő – Sopron TV
- Hajrá Sopron – sportmagazin – 2026.04.13. – Hétfő – SopronTV
- Mozaik–Műtéti eszközökkel is támogatják a kórházat a felajánlott adóból – vendég: dr. Losonci Ferenc
- A családtámogatások megőrzése a legfőbb tétje a vasárnapi választásoknak-mondták nekünk a soproniak!
- Híradó – 2026.04.10. – Péntek – Sopron TV
- Újabb hét kezdődött 💪
- A Soproni Egyetem világszínvonalú fenntarthatósági elismerésben részesült 2026. április 13-án a Cardiff Castle ikonikus…
- Vajon meddig erősödik a forint? 😉
- Világszínvonalú elismerést kapott a Soproni Egyetem Cardiffban, Walesben A Soproni Egyetem világszínvonalú fenntarthatós…
- Közel 500-an vettek részt a GYIK Rendezvényház tavaszi szüneti programjain. Volt játék, nevetés, varázslat, alkotás és k…
- Mintha egy másik világba lépnél… 📚✨ A csend, a történelem és a könyvek illata egy helyen 🤍 #sopron #kolostor #fypp #aesthetic #hiddenplaces
- #sopron #foryou #tiszta #magyarpeter #nekedbe
- Krán: ⚽⚽⚽ Juhász: ⚽ Nézd újra mindet! 🎥 @kranati13 #vond #hali #haladás #szombathely #savaria #sopron #foci #futball #labdarúgás #football #soccer #szurkolás #szurkolók #fans #gól #goal #ünneplés #celebration #magyarország #hungary #nb3 #nbiii #bajnokság #tábor
- Én már szavaztam! ❤️🤍💚 #sopron #választás #szavazás #sors #remény
- Köszi Főni! Vérszerződés – Sopron – 1992 🥁🎤🎸🎶😎😜 #vsz #vérszerződés #vsz1992 #sopron #orbánviktor
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SÁFRÁNYFŰ szaporítása: Így lesz dús és TŰZPIROS a kerted!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!

